I love Budapest

Az a véleményem, hogy az államvizsga szopja le magát. Be kéne tiltani az államvizsgát. Meg kéne pörkölni neki a testét, és ütni. De végülis.. szegény, nem tehet semmiről, nekem mégis oly nagyon fáj az ő puszta létezése. Hogy gyűlölhet minket, amiért ennyien a pusztulását kívánjuk! Ha esetleg nem tudsz olvasni a sorok között, mert mondjuk szellemi hátránnyal küszködsz, akkor súgok: ki van már a tököm az egésszel. Túl akarok már lenni ezen! Ilyen se volt még soha az életben, hogy itt van június közepe és még nem voltam strandon! Agyam eldobom, hogy kifordítja önmagából az embert ez az ipari szivatás, ez a nemzetközileg elismert és legális mentális-meghurcoltatás. Jó, tudom, nem kéne rinyálnom, mások megbuktak, el se jutottak idáig, sőt, van, akinek étel se jut minden nap, és viszonylag kevesen haltak bele az államvizsgába, de azért ér panaszkodni, mert oly nagyon gyűlölöm! A feketével bekeretezett időpontig egy teljes nap pihenést és egy teljes éjszakai mulatást tűztem ki magamnak. Nehogy aztán begyöpösödjek vagy bármi ehhez hasonló. Egyébként elképesztően és lehengerlően túlfűtötten erotikusat álmodtam, úgyhogy asszem rövöd időre most már nem csak a szerelem, de a szex is le van tudva. Csodálatos.

Ennyi szempontból még sose nyálaztam át a 20. századot évről évre, de konkrétan.

Ma egyébként (gyk - tegnap) Nagyikánál ebédeltünk, aztán mentünk volna megnézni a bébiket (akik már lassan nem is bébik, mert 17 hónaposak!!!), de nem voltak otthon, úgyhogy aztán mentem Bazsihoz kicsit trécselni, de minek?! Nem vagyok emberi állapotban és ő sem, szóval nagyjából tartalmatlannak nevezhetem az együttlétünket (ne is tagadd, Bazsi, ne mondd, hogy meghasonlottál), bár a kávé, amivel kínáltál, meglehetősen jól esett.

Nem tudom mi kéne, nem tudom mire vágyom, nem tudom hol lennék igazából, nem tudom kit akarok, nem tudom, akarok-e egyáltalán valakit vagy valamit. Semmi vagyok. Redefiniálom önmagam, megpróbálok nem kergetni hiú ábrándokat. Hagy kergessenek ők engem. De azért el-el szalad a fantáziám, s bár rövid pórázon tartom, tagadhatatlan; elvágyódom innen. El a helyről, a térből, az időből, önmagamból. Tavaly ilyenkor a tengertől 100 méterre lebzseltem. Csak az tartja bennem a lelket, hogy mindjárt rám szakad ez a csúfosan megcsonkított nyár. Azt akarom, hogy végre olyanokat olvassak, amiket én választok, ami szeretek olvasni, csak feküdnék a napon, és olvasnám a könyveimet, amik felhalmozódtak ebben a félévben. Nem is olvastam semmit, csak 1000 szakmai témájú könyvet a szakdogákhoz, most meg a beláthatatlan hosszúságú tételeket. Nagyon unom már. Nem rinyálok, tényleg nem rinyálok, ez egy villanás csak. Jó vagyok a suliban, szeretem (szerettem), érdekelt, de most valahogy nem jó. Semmi sem jó. Végtelen. Végtelen. Végtelen. Végtelen. Végtelen. Csak sütne már a nap.

Egyébként meg ezt már régóta akarom írni, de mindig elfelejtem. Nem biztos, hogy pont így történt, nem biztos, hogy azok mondták, akiket itt írok, de majd jelentkeznek a főhősök, ha ők tudják.
Helyszín: Autópálya. Az öt szereplő Balatonalmádiból kocsival száguld országunk fővárosa felé.
Szereplők: Pintyő, Ildi, Atti, Bazsi, Moira.
Cselekmény: Éppen elhagyunk egy villódzó táblát, melyen feltűnik a gépjármű sebessége.

Pintyő: Az az izé, amin az előbb átmentünk "regisztálta" a kocsit, amiben vagyunk, és mikor a táblához értünk, a két pont közötti eltelt időből kiszámolta a sebességünket. Így vadásznak le a zsaruk, ha esetleg túl kevés idő telt el a két állomás között, hisz akkor tényszerű a gyorshajtás.
Moira: Milyen rossz indulatúak! Arra nem gondolnak, hogy esetleg tudunk egy rövidebb utat???

Bytheway megkaptam a nem kevésbé gyenge balcsis képeket, mindjárt nyomatok is párat.