I love Budapest

Na, hát a mai adás lapika volt kicsit, de azért volt röhögés, meg Márk egy állat, persze jó értelemben, csak ne beszélt volna a hosszában felnégyelt péniszről, amit azóta is magam előtt látok, na mindegy.

Volt ma a rádiós vetítés a Westendben, jól kibasztak velem, mert nekem kellett konferálnom a filmet, 270 ember előtt, és ez nagy szopás volt nekem, mert igaz, hogy ritkán izgulok, de ez nagyon betett, és nagyon remegett a hangom ott a pulpituson. A film pedig nagy foshalom volt.

Misire gondoltam egész reggel. Remegett a szívem, de inkább nem is a személye miatt, csak ahogy kiszakad belőlem, hogy most gondolhatok rá, és nem kell elterelnem a gondolataimat róla. De hát bizonytalanságom cseppet sem változott. Nagyon sok dolog van, amitől félek, és persze mind oda vezet, hogy eltörik a lassan és hiányosan összetapasztott szívem. De nem gördítek direkt akadályokat az útjába, csak várok, ülök csendben, mint nyuszi a fűben. Nagyon félek. Ma hívott. De nem hallottam, aztán én hívtam és ő nem hallotta, aztán megint én hívtam, és sikerrel jártam, és kedves volt. Persze nem mondott olyanokat, hogy Moira, tényleg, tényleg nagyon fogok igyekezni, csak add a kezed! Bízz bennem!

Ma nagyon eklektikusan gondoltam erre az egészre. Egyfelől, hogy istenem, annyira megölelném, és ahogy együtt aludtunk, jaj, újra éreztem a testét, és annyira szorítottam magamhoz, és ő meg folyamatosan csak ölelt és simogatott és puszilgatott! Aztán meg, hogy áh, ez csak egy ott rám tört gerjedelem volt, nyoma sincs már ennek, nemhogy a szerelemnek...

Jó lenne, ha működne.

Holnap van a kompenzációs masszázs!! Nyámmmiiiiiiiiiii! Szerdán meg találkozunk Misivel, este meg giga bulika!