38 nap után jött meg, ez rekord! Remélem nem fogynak el a petesejtjeim idő előtt, mert olyan rebelliót csapok, hogy isten se bocsájtja meg nekem!
Egyébként meg kifejezetten úgy érzem, hogy Misi fejét egy kurva nagy kalapáccsal szét tudnám verni. Nem, nem tett semmi rosszat, vagyis dehogynem... Faszszopó köcsög volt, és még most is az. És nagyon nagyon nehéz lesz neki kibújni ebből a szerepből, de például azzal, hogy tisztességesen mellettem van, sokat segítene. Úgy érzem, hogy ha ebből lesz is valami, akkor egy ilyen beteges, aberrált, csendes szerelem lesz, és majd együtt felvágjuk egymás ereit.
De hogy mért engedem neki, hogy még próbálkozzon? Mert kurvára senki nem tetszik, soha nem is tetszett senki, gyakorlatilag Misi óta a Betmenes faszkodáson és pár átmulatott éjszakán túl nem voltam férfi közelében, Misi előtt meg Páfrival voltam 3 kemény hónapig, ami még időszámításunk előtt volt, az az előtti Ricsi és Csoki meg már gyakorlatilag történelem. És mindeközben nagyjából 12 éves korom óta vágyom arra, hogy egy kurva hosszú párkapcsolatban legyek, ami csupa felhőtlenkedés. És akkor így 24 évesen végiggondolom a dolgot, hogy vajon eljött a megalkuvás ideje? Vajon most kell belátnom, hogy ennél a fasz buzerátor Misinél nekem nem jár jobb? Hogy lehet, hogy egyedül, gyerek, férj és család nélkül fogok egyszer kiugrani egy kibaszott ablakon?
Jaj, remélem, hogy összeszedi magát, és tényleg minden kurvára más lesz!!!!!
De minden esetre most mit csináljak???? Kezdjem most, az elején, hogy mi az amit én szeretnék? És akkor tisztán lát majd? Mert én például kibaszottul utálnám, ha egy héten egyszer találkoznánk, baromira rühellném, ha nem mutatna be a barátainak, elképesztően megvetném azért, mert nem törődik velem eleget. De most beszéljek vele? Vagy kussoljak, arról is, hogy az udvarlási szakaszban a fasznak utazik el öt napra??????? Állatira bassza a csőrömet, és kurvára szeretném látni, hogy nagyon nagyon erőlködik. És például belemennék ilyen faszkodásokba, hogy nem hívom föl, hanem hívjon fel ő, mert látni akarom, hogy hiányzom neki. De ha meg nem hívom, lehet, hogy addig nem is beszélünk, míg haza nem jön, egyébként meg hétfőn kozmetikushoz megyek, és egyáltalán nem fogok ráérni, tehát tesssék, ugyanott vagyunk, ahol a part szakad: egy hétig nem találkozunk pedig ez a meghatározó párzási időszak, még éppen egyikünk se tudja mi a fasz van, éppen ilyenkor kéne baromira tepernie, nem lelépni kibaszott 5 napra!!!!!!!! Ilynkor minden kurva nap valami kedveset kéne írnia nekem, meglepni kis hülyeségekkel, értem jönni, elkísérni, elvinni... Jaj, baszki!
Szívből remélem, hogy csak azért vagyok ilyen hisztérikus, mert menstruálok, nem azért, mert ilyen vészes a helyzet. De hát ez majd kiderül pár nap múlva. Az fix, hogy én nem kussolok többet, hát mit képzel az élet magáról? Az tuti, hogy nem hagyom szó nélkül, ha bánt valami, mert béna gyereknek, anyja veri a faszát.
Drukkoljatok, hogy összeszedje magát, és ha beszéltek vele, mondjátok neki, hogy jaj, ne légy már buzi, uvarolj rendesen!!! Vagy csak annak, hogy jöjjön egy jobb, egy szebb, egy olyan, amilyet érdemlek.
2008.10.23. 18:01 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr566356793
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.