I love Budapest

Na, jól van, ez most egy nagy lesz.

Van ez a faszszopó, aki nem képes emberi érzelmekre. Kétféleképpen látom a vele való kommunikációt:
1) Leordítom a fejét, sok trágár szót használva és átkozva a nevét.
2) Minden dühömet és tehetetlenségemet félretéve higgadtan - ám belül forrongva - elmagyarázom neki, hogy milyen az, hogy ha egy ember akar a másiktól valamit, és miképpen kell viselkedni ahhoz, hogy működjön egy kapcsolat.

Szóval eltelt ez a két év, semmi nem volt közben, nem beszélgettünk, nem találkoztunk, nem érdekelt. De ő megjelenik, közli, hogy kezdjük újra, én meg, mivel nem vagyok egy párkapcsolati fenomén, és igencsak vágyódom, és tudom, hogy benne meglenne az ami, ezért eresztek neki. De óvatosan. Nem megyek közel. Erre ő lelép 5 napra. Így indít. Én meg agyalok, hogy akkor most mi van? Esz az ideg, szép lassan elfelejtek bízni magamban és mikor véletlenül egy vicces szituációban felmerül bennem a kósza ötlet, hogy most már regisztrálok egy társkereső oldalon, kapásból és minden gondolkodás nélkül az jut eszembe, hogy a magamról rovatba csak ennyit írok: gyűlölöm a férfiakat!!!!

Fasznak jön, és lendít bele, amikor nem gondolja annyira komolyan, hogy csinálja is! Én komolyan mondom, hogy ha az elkövetkezendő időben nem történik pillanatok alatt valami komoly változás, akkor én minden dühömet rázúdítom... és szívem szerint annyira felpofoznám!
Miért??? De most miért kellett neki múlt hét szombaton hozzám szólnia? Fasznak kellett sírva kiselőadást tartani arról, hogy mennyire sajnálja, és főleg miért kellett neki másnap a kezemet szorongatva azt mondani, hogy most már készen áll és próbáljuk meg?
Mi a fasz van veletek, férfiak? Mi lenne, hogy ha csak akkor kezdenétek egy nő agyát fűzni, amikor tényleg akarjátok őt? Mi lenne bazzzmeg????

És ami a legrosszabb, hogy ezek nem maradnak következmények nélkül (bár persze remélem, hogy igen, és igyekezni is fogok), ennyi idő távlatából teljesen elveszítettem a realitásérzékemet. Mi van, ha tényleg azért nem találok pasit, mert nem vagyok elég jó? Mi van, ha most már csak akkor fogok belemenni valamibe, ha tényleg igazán szerelmes vagyok? De hát ki az, aki megvárja, míg én szerelmes leszek, és oly kitartó, hogy tolerálja nekem, míg a sok előtte lévő balfasz gyökérségeit kiheverem?

Vagy most mi legyen? Támogassam, hogy az érzelmi fogyatékos kis szíve újra verni kezdjen? De bassza meg, egymilliószor többet érdemlek, sőt, a legjobbat érdemlem, a világon a legjobbat!!!! Ez nonszensz, ami itt folyik Gyöngyösön!!!