Hehh, látszik, hogy szabadságon vagyok, orrba-szájba mászkálok mindenhova, mindenre ráérek, mindenkivel találkozom, és ez még csak a hétfő. Szombaton Döncivel találkoztam, egy darabig Ozonban rondítottuk* a levegőt (vagy hogy mondják ezt?), aztán mentünk Mexicanba, ahol felszedtük Pintyőt meg Olit meg Antit. Aztán velük le Pokerbe, ott még kicsi fröccsözés, aztán mentünk Döncivel Corvintetőre, ahol Gipsy Sound Ssystem volt, majd' beszartam olyan jó zene volt. Nem rúgtam be, ittam a sportfröccsöket, nyitott voltam, két sráccal is megismerkedtem, nagyszerű este volt, bár a végére már kicsit megfáradtam, ugyanis zárásig maradtunk, és fél7re értem haza. De hát egyszer élünk!
Aztán délben fel, kicsit másnapos voltam, de még nem a vészes kategória, aztán mentünk Nagyihoz ebédelni, aztán meg mentünk a kis édes cukorborsó ikerbébikhez, nagyon édesek még mindig, Juditka minden utánoz, tegnap pl nagyon megtetszett neki a "postaláda" szó, és ezt egy olyan félórán keresztül ismételgette, majdnem felfaltam, olyan édes volt. Danikán is látszik, hogy nagyon szeretné már mondani, de még nem megy neki nagyon, viszont néha már maga is elhiszi, hogy a hangok, amik kijönnek a száján az már beszéd, és kicsit zokon is veszi, hogy őt miért nem értjük meg, amikor Judikta is csak mozgatja a száját és őt meg persze minenki érti... Annyira helyesek! Soni pocakja is már gömbölyödik, májusban új bébibogyó! Biztosan meseszép gyermek lesz, ilyen meseszép anyukától és apukától :)
Aztán haza, aztán este mentem Pinttyel találkozni, Karcsihoz mentünk, ott volt Noya, Ági, Gabesz, Dani. Remekül indult az este, és hasonlóképpen folytatódott, mentünk Drönkbe, és Pintyő nem értette meg, hogy nem akarok beiszni durván, de közben meg kicsit úgy voltam vele, hogy végülis ma szabin vagyok, de hát sajnos az kurva mindegy, hogy szabi vagy nem szabi, mert másnaposnak lenni és reggel ordítva hányni semmikor sem buli. De azért kicsit bekarmoltam, no perzsze nem nagyon, és főleg még megközelítőleg sem annyira, mint azon az ominózus estén, aminek másnapjn én eldöntöttem, hogy never more, de aztért sikerült kicsit, és arra nem emlékszem, hogy hogyan is jöttünk haza, de pl az is volt állítólag, hogy Dani vállán aludtam meg taxiztnk is.
Aztán Pintyinél háltam, fél3ig sikerült aludni, baromi jól esett, úgyhogy úgy ki vagyok pihenve, mintha kötelező lenne.
Ma is folytattam kalandozásaimat barátaimmal benne a Budapestben, ugyanis mentem SCH-be, jó rég nem voltam, aztán onnan Gabeszhoz mentünk, Fox, Lami, Józsi, Disztroj meg én, ott ment egy kis dumi, meg sörözés, aztán éjszakaival hazagyüttem, oszt be is fagyott minden testrésem.
Viszont tegnap írt nekem egy csávó a viven, hogy hijnye milyen szép vagyok, és meg ismerkedhetnénk. De gyanúsan az ímélemet kérte. Tudod, az ember senkiben sem bízhat meg! De kedves volt, és azért visszaírtam nekije máma, hogy hát ja, nagyon dög vagyok a képeken!
Na puszika!
Egy_szabadnapos_baba.
* Ó, bázze, update, 3:31, hát persze, hogy rontottuk.
2008.12.09. 02:37 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr96356657
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.