Olyan szinten van ki minden családtagom a nap minden órájában, én kivagyok azért is, mert átérzem, hogy ők mit éreznek, és kivagyok, hogy édes istenem, mit kell most megélniük, és kivagyok, mert csak arra gondolok, hogy mi lesz Tomival, és hogy - bassza meg - mekkora szar és foshalom ez az élet, hogy ilyenek megtörténhetnek.
Ugyanakkor meg valahogy ezt félre kell tenni, ha ezen rágódnék egész nap, akkor mit tudnék kezdeni magammal? 3 kibaszott hónapja bent van. 3 kibaszott hónapja szenved. 3 kibaszott hónapja mindig egyre javul, de utána még durvább következményekkel zuhan vissza. Azt mondták már a múltkor, hogy túl van a nehezén. Most azt mondják... csak a csoda segíthet.
Emberekkel dolgozom - itthon bőgök, bent meg kizárom. Nem tudok mást tenni. Szeretem a családomat! Fáj a torkom és kurvára köhögök. Komolyan, egyre rosszabbul vagyok, mind testileg, mind idegileg. Ha a szeretteimmel baj van, úgy érzem, hogy egy nagy tályog van a lelkemen, és nem működik semmi. Hogy sosincs egy kis nyugalom! Hogy sosincs makulátlan egészség!
Becsüld meg minden percét annak, hogy egészséges vagy, becsüld meg minden percét annak, hogy a családoddal lehetsz, hogy vannak szüleid, nagyszüleid, testvéreid, hogy van gyermeked! Becsüld meg minden kibaszott percét annak, hogy járni tudsz, hogy tudsz magadtól lélegezni, hogy van kire gondolj, hogy van miben bíznod!
2008.12.16. 00:06 m01ra
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr206356637
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
