Sajnálattal értesítem Önöket, hogy fele akkorát se durrant a tegnap este, mint vártam. Először is, nagyon kevesen jelentek meg a színen, viszont örömmel jelenthetem, hogy végre először úgy voltam Mihály társaságában, hogy konkrétan leszartam őt, rá tudtam nézni, nem köpködtem meg, satöbbi, szóval leszartam. De még mindig pontosan ugyanakkora szerencsétlennek tartom, mint eddig is. Negatív élmény a gyermek.
Nade! A probléma ott volt, hogy Andival alapoztunk egy kicsit a helyi krimóban, dumáltunk, és az élet nagy dolgait vitattuk meg. Aztán húztunk a sí_before_partiba, ahol sajnos vajmi kevesen voltunk, ezt fájlaltam. Eddigre már meglehetősen be voltunk csiccsentve, és valahogy jött egy kóbor ötlet, hogy átugrunk Bohóc elnevezésű úrhoz, akit én igazából nem is ismerek, csak egyszer találkoztam vele a nyáron, és annak ellenére, hogy nagyon keveset érintkeztünk életünkben, kijelenthetem, hogy elképesztően ellenszenves figura - bocs, Bohóc, biztos te sem szeretsz engem, de nem baj. Ha egy kicsit józanabb vagyok, egészen biztos, hogy nemet mondok, de sajnos már eléggé lecsó volt a csapat és benne én. Az volt a fejemben, hogy biztios remek muri lesz. Hát ennek az lett a vége, hogy Andival mi botrányosan viselkedtünk, kb estünk-keltünk, és különböző emberekkel keveredtük érdekes párbeszédekbe, mindnek az lett a vége, hogy mi ketten nagyon röhögtünk Andival, ám az éppen aktuális 3. vagy 4. ember hirtelen késztetést érzett arra, hogy otthagyjon minket a picsába. Aztán a buliban még jelen volt egy MC kölyök, akinek kb. megállás nélkül, de legalábbis minden alkalommal, amikor megláttam, égető vágyat éreztem arra, hogy kifejezzem neki, hogy ő a világon az egyik legkiválóbb MC, akit életemben halottam. Aztán volt még ott egy műsorvezető gyerek (akit személyiségi jogait megvédve nem nevezek meg), aki meg szemmel láthatóan éppen randevúzott egy leánnyal, de engem ez nem zavart túlságosan, és áldom az eget, hogy mentem neki, hogy mit szólna, ha felnéznék a szobába... Mert nem sok híja volt... Legalábbis nem emlékszem, hogy ez megtörtént volna, ami persze nem jelent semmit. Aztán hajnalban Andikával hazajöttünk, és olyat aludtunk, hogy hinnnye neki!
Lényeg az, hogy elég lazás volt a dolog, eltekintve attól, hogy sajnos sikerült eléggé berúgni, amit fájlalok.
Aztán ma egész nap feküdtem, eléggé meg vagyok fázva, ami nem használ nekem. Meg talán lázam is van, szóval nem vagyok jól. Mondjuk már 3 napja nagyon fáj a torkom, valószínűleg most jön a tetőpont. Szóval elképesztően sokat tüsszentek, köhögök, taknyom-nyálam egybefolyik.
2009.01.17. 20:47 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr456356545
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.