I love Budapest

Hogy a torokgyík kezdte-e ki a stressztűrő képességemet, vagy éppen a gyíkra húzódott rá az ideg, ez még nem teljesen világos. Egy azonban fájdalmasan biztos; kiesnek a szemgolyóim a koponyámból, annyira fáj a torkom. Szerencsére (kopkopkop) még van hangom. Nem tudom egyelőre eldönteni (hogy itt rosszabb, vagy ott jobb), hogy melyik a fainabb; lebetegedni a munkaidőmben, amit nem lehet, mert kell a hangom, vagy lebetegedni a síelésen, amihez meg kell a testem. Ha azt nézzük, hogy melyikért fizetnek többet, akkor végülis nem olyan nehéz a döntés, de ha azt vesszük figyelembe, hogy melyiket csinálom szívesebben reggel 9-től délután ötig folyamatosan 7 napon át csapatva neki rendesen (a mai adás témája a szleng volt, szorri), akkor az már megint egy másik helyzet.

Nagyon várom már, hogy ez a szerda meg ez a csütörtök elsurranjon a fejem felett, mert utána iszkirí a csigazabálókhoz! Csak sok az ügy még idehaza. Mindig csak ez a sok ügy!

Jaj, de mielőtt nagyon átcsapnék rinyapinába (amit egyébként most már ki fogok írni a blog fejlécébe, pont miképpen azt már pár évvel ezelőtt is megtettem), meg kell mondjam, hogy kellemes klubhangulatú, könnyed estét szerveztem Bazsikának az életem árán is, de meglehetősen sikeresen. Volt kacagás, meg nevetés, meg hahota, meg laza söri, meg édesaranyoska Laura, Pintyike, Bazsika, Totóka, Sanyika, Tamáska. Úgyhogy ezért a rendezvényért beírok magamnak az indexembe egy ötöst egy tetszőleges tárgyból. Mert megérdemlem.

Holnap még rendeznem kell a kajabefizetést, meg vinnem kell a korit Domi kocsijába, meg este stábérti (ÜSS!!!), aztán Andikánál hálok elviekben, csütörtökön összepakolok most már tényleg, aztán Dénessel mulatok az éjszakában, aztán pénteken alszom míg nem szégyellem el magam és a szégyentől fel nem riadok, aztán megyek a kis bébikékhez, aztán meg induloooook el innen a búspicsába!!!! Mennyire fogok hiányozni, HOLYJESUS!!!!