I love Budapest

Na, gyermekeim, in the Urr! Eljött hát az ideje a nagy beszámolónak. Ebédszünetre és nyomtatóbarát verzióra fel, csapassuk neki!

Február 6.: Nem dolgoztam, viszont cefetül bepakoltam a táskám, kifestettem a körmöm, megmostam a hajam és epiláltam is. Majd este kivitt Anyu a buszhoz. Misi semmilyen nem volt, Betmen - mint mindig - édes, Baszógép meg igen izgató és hergelő. Volt egy kis szemezés, de nyugalom! - vigyáztunk.

7.: Sokat buszoztunk, túl sokat, elültem a seggem, nem éreztem a lábam, végül olyan dél magasságában meg is érkeztünk. Risoul. A táj mesés, a check inre nagyjából 5 órát vártunk, majdnem agyhugykövet kaptam, de legalább sokat röhögtünk, és még többet cigiztünk. Beköltöztünk, Andika, Réka, Ági meg én az emeleten, Karcsi és  Csongi lent, plusz még egyelőre erősen vártuk Pintyőt meg Szabit, akik a piáinkat és a kajáinkat hozták éppen, mert ők kocsival jöttek. Na, hát teleget az este, erősen teleget, már éjfél felé jár az óra, minket az ideggyulladás kerülget, innánk már és éhezünk. De ezek sehol. Oké, akkor sms, hogy mi a hányás van már veletek büdös kölkök?? Majd egyszercsak befutnak, és étlen szomjan hunyni térünk, hisz reggel első nap - csapatni kell.

8.: Vasárnap. Reggel 8-kor fel, van reggeli, van síbérlet, van fürgyézés. Irány a pálya. Mesés síelős idő van, szuper nulla fok, ragyogó napsütés, a hüttében pólóban toljuk, napozunk, csúszunk, ezerrel nyomjuk. A lécem isten egyik - ha nem a legnagyobb - ajándéka természetesen. Andikával egész nap ketten csúsztunk, talán egyszer összefutotunk Józsival, oszt ennyi. Aztán a nap végén haza, sajos még nem ismertük eléggé a terepet, így eggyel később sikerült kilépnünk a pályáról, szóval gyalog fel, léccel a vállunkon sícipőben, halál.
Aztán mindenki szépen sorban fürgyézett, vacsi, majd asszem társasozás, végül vedelősdi. Sajnos eléggé bebaszcsiztam, de nem vészesen, éppen csak annyira, hogy felmentünk Ákosékhoz, ott egy srácra hirtelen azt hittem, hogy jófej, de kiderült, hogy oltári szarfej, aztán elkaptam Baszógépet egy körre, no nem ám úgy, csak dumálgattam vele az élet nagy dolgairól (állítólag). Vonz engem. Aztán haza, és hunya.

9.: Másanapos ébredés szintén reggel 8-kor. Aztán indulás a pályára, nyomtunk ezerrel, sütött a nap, szuper király idő volt. Kicsit este megint italozgattunk, de nem baszcsiztunk be (én legalábbis nem), Domival meg Szabival meg Pintyivel meg Andikával meg Betmennel síelgettünk, ütött, kiváló volt. Este 2 körül szundika.

10.: Kedd. A gyilkos kedd. Kb. minusz 20 fok, szakadó hó, eszelős szél. De a hajam még mindig tart. Miközben síeltünk, nem elég, hogy nem láttunk lópikulát se, de kb 3 mp alatt kapott le két réteg bőt az arcunkról a szakadó hó. Már fájt. A könnyünk és a taknyunk az arcunkra fagyott, mások sírtak, mi meg Andikával kínunkban röhögtünk, hogy ez az időjárás mennyire tipikus???? Este pici iszizés, de már megint nem rúgtam be, nem úgy, mint Baszógép, aki meg ennek örömére csöppet rám mászott (csöppet rászáradt), meg akarta masszírozni a talpam, és ezt kicsi kéretés után hagytam is neki, a gáz csak az volt, hogy mindenki a szobában volt, ő meg az asztal alatt simogatta a lábam, és diszkréten utalt arra, hogy igazán magamévá tehetném. De én erre nem vagyok vevő (egyelőre), és hogy sokadjára is egy tanult exbloggerina kollégámat idézzem "ide nem elég a menetjegy, ide bérlet kell". Szóval nem könnyű Moirát táncba vinni. Minden esetre el voltam olvadva.

11.: Szerda. Újra mennyei idő. Csak hideg. De a nap ragyogott, felhők sehol. Szépen sülögettünk is lefelé. Baszógépnek se híre se hamva, mért nem lepődöm meg? Felmentünk ezen a szent napon az ultra csúcsra, 2750 méterre, olyan volt, hogy majdnem sírtam, utána meg ezerrel zúztunk le a fantasztikus egymillió kilométer hosszú pályákon. Mennyei volt, és ez nem túlzás. Majd a képeken meglátjátok. Szabiról kiderült, hogy ő Obama földi reinkarnációja, tökéletes mása, és ezen egy olyan jó 4 napot még visongva röhögtünk.

12.: Csütörtök. Jaj, mindjárt vége, kicsit szomorú vagyok, de kicsit azért nem bánom, mert sokakkal nehezen érzem az összhangot, pedig én aztán empátiából ötös vagyok, mindenkivel kijövök, mindenki szeret, ez van, ez egy adottság, meg kellett tanulnom elfogadni. Ki akartunk menni síelés után korizni, de 6 ojró volt, így szkippeltük a dolgot. Korán lefeküdtünk, bealudtunk, mint a szar.

13.: Péntek. Kiemelném: péntek 13-a. Andival reggel 7-kor keltünk, mert mégiscsak uccsó nap, erősen ott kéne lennünk a szeren, hiszen lehet, hogy csak egy év múlva síelünk legközelebb, és sosem bocsátanám meg magamnak, ha nem lennék ott ezerszázalékosan. Úgyhogy Andikával keresztül mentünk az egészen (három településen lehetett végigsíelni anélkül, hogy lecsatoltál volna), verettük rendesen, nagyon király volt, mindent bejártunk, és itt több mint 100 km-ről van szó (ha jól rémlik). Fantasztukus volt!! Csodálatos helyen voltunk! Este kicsit bebaszcsiztunk, mert én nagyon felbasztam magam, mert Misi lejött hozzánk, pedig szépen kértem, hogy aludnék, de a könyököd nyomja a hátam, és menjetek innen. De ezek kb. nyolcadikos szintre itták és más egyéb magukat, rettenetesen idióták és gyermeteg részegek voltak, eléggé fájlaltam, hogy mért nem mennek már elfelé az anyjukba. De hiába. Akkor én bedurcáztam, és kitakarodtam a folyósóra, és leszartam az egészet, sajnos mindenki nagyon beivott, és így gyakorlatilag élvezhetetlenné vált az este, míg nem én is elkezdtem inni kicsit, majd átjött Betmen is, és vele meg Andikával dumálgattunk, majd egyszercsak megint be voltam csípve, és Betmen simogatott, és mondta, hogy akarna engem, de igazán, én meg mondtam neki, hogy szorri, nem megy, szerelem nélkül én nem tudok semmit csinálni, és azt hiszem megértett, meg eddig is megértette, csak éppen be volt kicsit iszizve, és jobban megérintette a dolog... De nincs semmi vész. Mondtam neki, hogy sajnálom, és én szeretném a legjobban, ha beléd szeretnék, vagy ha anélkül is tudnám csinálni, de nem... Hát ennyi.

14.: Valentin madafaka nap. Reggel korán fel, halálnak halálával ébredtem, de konkrétan. Lezuhany és takarodtunk pakolni, aztán buszra fel, csentünk egy laza szuvenírt, mert nagyon lazásak vagyunk. Aztán buszút, újra halál, kívánatos kis Baszógéppel volt egy kis szemezés, de ezúttal is csak felelősségteljesen, gumival. Odavagyok. De minek?

15., vasárnap. Hajnali 4-re érkeztünk meg, Andi apája gyütt értem, hazadobott engömet is, aztán aludtam, mint akit kétszer fejbe lőttek. Aztán délben fel, Nagyinál ebéd, jöttek a cukorka rokonaim, akiket imádok, aztán haza, majd Bazzsernál háltam, bepótolni a bepótolandót - mint az mondottam volt. Elég hamar bealudtam, ma reggel meg irány a munki, újra, újult erővel, és a nap csúcspontja, hogy jött egy ilyen sms adásba:

"Szegény Moira! Egy hétig külföldön vagyok, és mire hazajövök, a hang, amiért érdemes a rádiót hallgatni, be van rekedve! Jobbulást!" Annyira feldobott, bearanyozta a napom! Köszönöm!

Aztán még adás után is talikáztam Bazsikával, vettem egy M-A-C szempillaspirált, ki is vagyok előre tőle, pedig csak holnap fogom tesztelni. Úgy rendesen.

Na, hát így állunk, jöjjenek a képek!