Holnaptól olyan gyors lesz a netünk, hogy napi négy bejegyzést fogok előre megírni, mert a jövőbe fogok látni vele.
Még annyit akartam mondani, hogy a romantikus tinifilmek megölik a lelket. Ezeknél jobban már csak a Fűrész 5. végzi ki kiadósabban. Soha ne nézzétek meg, mert mi a fasznak, ugye?
Tegnap Pintynél összegyűltünk Noémivel, és 3an leányok jó alaposan megnéztük egy kinyitott franciaágyon fekve az előző részeket, hogy ma képben legyünk. Hát ööööö. Én kialakítottam (és azt hiszem szabadalmaztatni is fogom) a csukott szemel filmezést. Nagyon penge vagyok benne, már-már tökélyre fejlesztettem, ugyanis a titok az, hogy résnyire csukod a szemed és akkor csak homályt látsz meg némi mozgást érzékelsz, de még éppen le tudod szűrni, hogy most a trancsír megy avagy az agyafúrtság. Minden esetre jobb szeretem az olyan thrillereket, amelyekben nem látok kiolmó beleket. Gyerekek, a naturalizmus ideje lejárt! Most már úgy nagy szám megrémíteni, hogy nem kell hozzá 100 liter művér (na, jó, a Kill Billben természetesen ér, de Tarantinonak mindent lehet).
Egyébként meg pár napja döglődik a msn-em, ezért hirtelen felindulásból letöröltem a vérbe az egészet és most letöltöttem egy újabbat, hát nagyon ronda.
Ja, még egy sztori. Arról, hogy milyen mikróba méretű ez a bolygó (a mikróba alatt most nem azt értem, hogy a mikróban főzök mióta gáz-para van). Történt ugyanis, hogy Balázzsal meg még pár barátjával nekije mentünk éjszaka egy szórakozó helyről hazafelé. Szembe jön Csilla kollegina, és mosoly nyílt szép kis orcámon, majd kicsit balra billentettem a fejem, és Csilla jobbján ott állt egy fiatalember. Mikor ezt konstatáltam, a fiúcska is meg én is a követzkezőt csináltuk: két tenyerünket saját egy-egy orcánkra helyeztük, és felváltva mondtuk egymás szemébe nézve: NE BAAAAASSSSZ!!! NE BAAAASSSSSZ!!!! Ugyanis a kölyök nekem áltiban volt sulitársam, és jó kis pajtik voltunk 12-13 évesen! Megrökönyödtem, mikor 10 évvel később ezen a mulatságos estén újra megpillantottam! Szóval fless volt, mint egy időutazás! Hogy ez a kis szaros kölyök már borostás és 23 éves!!! Döbbenet, gyerekek, döbbenet, hogy rohan az idő!
2009.01.12. 23:05 m01ra
Szólj hozzá!
2009.01.11. 12:22 m01ra
Végre szmogriadó! Szerintem már vagy 10x-esen túlléptük, amit el lehet viselni, ugyanis az utóbbi 3-4 napban, amikor dolgozni igyekeztem a kedvenc kis BKV járművemmel, konkrétan olyan por szállt a buszon, de a padlótól a plafonig, hogy a Szigeten a Nagyszínpad utáni felkavarodott nyári porfelhővel vetekedik, és én ebben ülök naponta 2 órát! Álljon már meg a menet! Nem mertem levegőt veni, és kurvára kifulladtam az első egy óra után!
Szólj hozzá!
2009.01.11. 01:34 m01ra
Sok filmet végig bőgtem. De a valaha vetített minden filmjelenet közül a legeslegsírósabb a Grey's Anatomyban a második évad vége. Most újra megnéztem, hát baszki! Olyat bőgtem már megint, jézus, eszméletlenül lehet bőgni azon!
Na, megyek olvasok, nehogy így maradjak, kisírt szemekkel, duzzadt szemhéjakkal.
Ja, és minusz 13 fok van.
Szólj hozzá!
2009.01.10. 23:43 m01ra
Ma szar napom van éppen. De mielőtt erre kitérnék, lássuk, mi volt tegnap!
Bazzserral talicskáztam, mentünk a nem tudom már milyen nevű helyre, ott volt Toto meg Szabi meg Péter. It was not so funny, mert a négy férfi már összenőtt, én meg csak ott töketlenkedtem, és nagy ívben tojtam asszem rájuk. Aztán jött még egy ötödik fiatalember is, Tamás, akkor már eggyel jobb lett, lehetett vele beszélgetni a zenéről meg a régi idők bulijairól, úgyhogy akkor már jobb lett. De előtte arról fantáziáltam, hogy kéne innen milyen indokkal lelépni a vérbe. Aztán Tamás meg Bazzser leléptünk éjfélkor Merlinbe, ott meg még összetalicskáztuk magunkat Nórival és Sárával, meg még párakkal, akik számomra indifferensek, majd kicsit megvadultam, mert kezdett fasza lenni a zene, és nagyon vágytam egy laza kis ugrabugrára, és lőn, még véletlenül összefutottunk Verussal, szóval gyüledeztünk tök véletlenül, és akkor ugráltunk egy kicsit, aztán Bazzserral neki indultunk a kerületünknek, majd végül nem aludtam nála, hisz minek, ha egyszer engem is hazavisz a busz?
Szóval így telt az este.
A ma meg úgy telt, hogy hajnal négykor értem haza, aztán délben keltem. Mentünk Fáterral meg Öcsipókkal Mamához ebédre. És akkor ott el is romlott minden. Mama megkérdezte, hogy hogy van Tomi... Áh, sokkolt. Mondtam, hogy 28-án meghalt. És akkor már megint élni se volt kedvem. És azóta is ez tart monotonon.
De mondok egy viceset is a végére. Várom izgatottan, hogy mikor futok össze legközelebb az előzőekben postolt férfival! Aki nem tetszik, de mégis valahogy felcsigázott és nem tudok róla semmit. Nem hinném, hogy akarok tőle valamit, ez inkább amolyan pótcselekvés. De egyelőre ennyivel is beérem.
Arra is gondoltam valamelyik nap, hogy mi van, ha tudat alatt én nem is akarok pasit? De akkor vajon mért érzem úgy tudat felett, hogy geccccire kell nekem egy kan, megveszek azért, hogy valakit szívszerelemmel megcsókolhassak, hogy valakit szívszerelemmel megölelhessek, hogy valaki fölém hajoljon, hogy valakinek az illatába burkolózva aludjak el? Anyira vágyakozom egy férfi után, megveszek!!! Jaj, baszki, megveszek, komolyan. Tudod mikor volt utoljára valami? Persze az is csak pár órás dolog volt, de az legalább kielégítő. No, persze nem minden tekintetben, sajnos nekem nem megy a csak úgy dugás, just for fun, de akkor és ott nagyon nagyon jó volt, az intimitás, meg az egész, a sok csók, a satöbbi... Na, Kereplővel voltam így utoljára. Felszedett a Gödörben, én meg felszedtem őt, hazahoztam és együtt aludtunk, szigorúan ruhában, de hu de kurva jó volt! Aztán reggel még azt hittem, hogy lesz folytköv, de lófasz lett a seggembe természetesen. Áh, mindegy, és bár igaz, hogy nagyon csíptem a srácot, tudom, hogy nekem nem ő kell.
Ross: Megyek sétálok egyet az esőben.
Pheoebe: De hát nem is esik!
Ross: Nekem már semmi se sikerül?????
Szólj hozzá!
2009.01.09. 00:04 m01ra
Isten látja lelkem, nem rossz indulatból írom a következőt. Gondolom
már mind láttátok a Valami Amerika 2-t, és le is töltöttétek jó börtöntöltelékek módjára a zenéjét illegálisan. Namármostkérem. Van abban a dal, amit Vivi énekel, hogy magányos csóóónaaaaak, és egyszerűen nem tudom miért, önkéntelenül is azt éneklem, hogy magányos csóótáááány, egyedül nééémááán... Valami bajom lehet? Pedig becsszó tetszett a film és kiválónak tartom a zenéjét.
Ja,
meg tudod, hogy nem nagyon csúszom bele a politikába, de állítólag nem lesz gáz most már tényleg valamikor. Ki tudja, vagy igaz vagy nem, de biztos ami tuti, újabban a mikróban főzök. És csínján bánok az öngyújtóval is.
Ma kaptam egy lelkem sebző kritikát egy hallgatótól, megbántott vele, vagyis igazából nem, de szarul esett. Aztán voltam korizni. Fain volt, javasolni tudom csak, hogy hétköznap este nézzél be, mert nem volt annyira vészes a tömeg. Viszont keba hideg volt/van és lesz, és régebben még azt írtam volna le, hogy vegyél fel még egy pulcsit, vagy vedd fel a síkesztyűd a sima kesztyű helyett, de ma olyan hideg volt, hogy azt írom (és most nem hazudok): ne menjél ki az utcára!!!
Egyébként Andrejjal voltam korikázni, fasza volt.
Meg találkoztam egy fickóval (sajnos nem konkretizálhatok, nagyon sokszor rácsesztem már, te tudod a legjobban), aki egyáltalán nem az esetem, de komolyan imádtam, ahogy beszélt, és valahogy olyan vonzónak láttam őt. De még azt sem tudom, hogy hetero-e. Minden esetre ma nagyon verdesett a szívem, és minekutánna az adásban a témánk a csók volt, már amúgyis kivoltam. De asszem meddő a dolog. Komolyan, eddig valahogy elnéztem ezek felett, és most, hogy hát... vége ennek a dolognak, ami kinyomta a lelkem magamból, most valahogy újra érzem. ... és főleg, ez a csók téma! Jesszus, de kivoltam adás alatt!! Mondtam is mindenkinek nagy bőszen, hogy váááááááááááá, de geci vagyok magammal, hogy ezt a témát választottam. Sóvárgok. Faszom. Sehol egy potenciális.
Szólj hozzá!
2009.01.08. 02:08 m01ra
Isten látja lelkem, nem rossz indulatból írom a következőt.
Gondolom már mind láttátok a Valami Amerika 2-t, és le is töltötétek jó börtöntöltelékek módjára a zenéjét illegálisan. Namármostkérem. Van abban a dal, amit Vivi énekel, hogy magányos csóóónaaaaak, és egyszerűen nem tudom miért, önkénntelenül is azt éneklem, hogy magányos csóótáááány, egyedül nééémááán... Valami bajom lehet? Pedig becsszó tetszett a film és kiválónak tartom a zenéjét.
Ja, meg tudod, hogy nem nagyon csúszom bele a politikába, de állítólag nem lesz gáz most már tényleg valamikor. Ki tudja, vagy igaz vagy nem, de biztos ami tuti, újabban a mikróban főzök.
Szólj hozzá!
2009.01.08. 01:29 m01ra
Olyan szimpatikusat röhögök azon, hogy milyen kereső kifejezésekkel csalogatják elő egyesek e pompás weboldalt! De a legtöbb perverz azért furakszik ide, mert kicsit kicsapná a gipszes képeimre. De van, aki prostit keres, van, aki szexet a digitévén, van, aki Maya Goldot, van, aki, prostikat árakkal, van, aki baszógépet, de főleg a gipszes képekre jönnek. De mi a beteg bajotok van, he? Le is kaptam ezt a képet gyorsan most már, bár annak is nyoma van aranyoskáim, hogy némelyik el is mentette ezt a képet. Javaslom, hogy ne tegyétek, hanem inkább töröljétek ki, mert ha a Moira Troiai beüt, nektek reszeltek! Ki a legaberráltabb a nappaliban?
Szólj hozzá!
2009.01.08. 00:37 m01ra
Kurvák vére! Éppen erősen polírozom magam és barátaim bohócát, hogy lesz Qumby a hajón, erre ma stimulálom Anyut, hogy vegye meg neten a jegyet, erre mit konstatál a szemgolyói segítségével??? Hogy már elfogytak a jegyek! Pedig csak két napja árulják! Mi a faszom ez? AC/DC-jelenség??? Nehogy már kiskamaszként ott kelljen lesátraznom egy hajón reggel 4-kor, hogy hozzájussak egy madafaka bulihoz!!
A másik meg, hogy már pár poszttal előbb említettem, hogy mi Andival mindig minden főnév mellé odabiggyesztjük a "bácsi", "úr", "ifjú" és "fiú" szavakat - eképpen: Quimbybácsira megvettük volna ma jegyurakat (az "úr" toldalék esetében néha még az is odacsúszik, hogy jegy ura fakó), a koncertfiú a hajóifjún lesz, de elfogytak már a belépőuraságok. Na, és nem régiben esett meg az eset, hogy a kisbabákra vigyáztam és éppen mesét meséltem az egyik kölöknek, amelyik éppen az ölemben pihentette a kis édes buksiját, és a következőt mondtam neki a szájammal, miközben hevülten mutogattam a képeket a kezem segítségével a mesekönyvben: nézd, Danikám, itt jön a kauboj, és megfeji a tehánBÁCSIT!!!!! Erre az anyja röhög, hogy te mi lyen hülye vagy, Moira, baze, az tehénNÉNI!
Ma egyébként elég lappangó volt az adáska, viszont keresem a meséket ezerrel, meg Balázska is írt, úgyhogy majd eljön az idő, amikor az én hangomon szólalnak meg a remekbe szabott estimesék on the radio.
Aztán mentem Dorkáért a kozmetikába, és vele együtt fel a kicsikhez, annyira édesek, kettézabálnám őket!
Aztán meg már majdnem azt hittem, hogy nem fogok ma beszélni Andrejjal, de hálistennek a sors kegyes volt hozzám, és a barátja ma nem aludt nála, úgyhogy most toltunk is telefonon egy lazás másfél órát, nehogy baj legyen.
Egy hónap múlva ilyenkor már valószínűleg a Szlovén határon fogom csipkedni az egyszeműt a barátiköröm egy részével, plusz a cserfes három faszszopóval (pasik az életemből). Ugyanis! Idén ismét irány a csigazabálók földjeeeeeeee! 16-án before party, előre kivagyok! Remélem az Úr kegyelmes lesz hozzám, és nem lesz ott se Miska, se a Baszaugép, mert a HOLYJESUS se bocsájtja meg nekem, amit művelni fogok.
Áh, fittyfenét.
Na, takarodtam olvasni (még vár rám még egy Neil Gaiman, meg egy Marquez - az uccsú magyarra fordított, amit még nem olvastam -, meg egy szimpatikus Nabokov, jaj, nem, abból még vagy három várja epekedve, hogy feltárjam), mert még sok könyv vár reám. Megszaporodtak így karácsony tájékán, isten tartsa meg jó szokásukat. (húh, ennyi vallási szó még talán összesen nem hagyta el a számat, de hát ez van, így élek; spiritualitásban)
Szólj hozzá!
2009.01.07. 01:26 m01ra
... ja még annyit, hogy ez az új telefonom (ami már annyira nem új, de nagyon megkedveltem az ő testét és lélekét, mert nagyon szuper funkcionális, vegyél te is ilyet, 5220 expressmusic) az olyan, hogy amikor feltölt, akkor kiírja nekem, hogy Akku feltöltve. Előtakarékosságosság céljából húzza ki a töltőt a fali csatl.-ból., és én ezen minden alkalommal (már vagy 3x elcsíptem, amikor így töltés közben felvillant) anyira megrökönyödöm, hogy az azelőtt 3 évig folyamatosan bedugott töltőt úgy téptem ki a falból, mintha legalábbis kényszerítettek volna rá.
Szólj hozzá!
2009.01.06. 23:51 m01ra
Ma reggel ültem a buszon és rám tört a bőghetnék. Tomin járt az agyam, meg a gyerekein, hogy ők most hogy ki lehetnek, és annyira nehezen bírtam visszafojtani a könnyeimet, próbáltam másra gondolni, de sehogy se ment. Pedig nagyon jó lenne kibőgni magam. De egyszerűen nincs lehetőségem. A munkahelyemen nem bőghetek, de még csak kisírt szemekkel se mehetek dolgozni... Áh, szar volt reggel. De már jobban vagyok.
Az adás was ok, volt kacarászás, meg infotainment, érted, a szokásos.
Most megnéztem az új Született feleségeket, huh, gyerekek. Jó, izgi, meg minden, de kb. az évad 3. részénél kitaláltam, hogy ki ez a Dave, így már nem olyan izgis. Lee olyan édes volt! De Andrew a favorit. Pont a két meleg. (Pont a csontba!)
Holnapra kicsit előre szerkesztettem. Jaj, és ki kell vegyem a szabbert, csak félek, hogy így év elején egyből így kezdeni az necces, de ha meg nem szólok elég korán, akkor meg szopó lesz. Who knows, honey, who knows?
Ja, és egyáltalán nem zárójelben mondom el (és nem is dalban), hogy lejárt a próbaidőm. Hivatalosan is az vagyok, ami vagyok. Ez a frekvencia melengette a szívemet 2000 óta, és ezért mentem ebbe a suliba tanulni, ezért választottam a tv-rádió szakirányt, hogy rádiózhassak, azt persze nem sejtettem, hogy majd épp ezen a frekin, ki tudta még akkor, hogy addig nem jön-e el az apokalipszis, vagy bármi más, de az biztos, hogy ezt a csatornát sokat szerettem és sokszor. Most kezdek igazából felengedni. Komolyan, sok volt a para a magánéletemben (magánélet... háh.. ti tudjátok, hogy mik..), hogy ennek igazán örülni tudjak. Úgy értem seggem a földhöz csapom, annyira örültem eddig is, de mostanában kezdtem csak kiengedni, valahogy sokat segített, hogy Levi végtelen hosszú szabadsága alatt voltam vagy 5 másik emberrel, alkalmazkodnom kellett, vezetnem kellett őket, kézben kellett tartanom a dolgokat, és ment. És ment! Úgyhogy jó. Nagyon jó. A mi_leszek_ha_nagy_leszek vagyok!!!!
Na, húztam olvasni.