Na, gyerekek, az új év első adásán is túl vagyunk. Ma egy szimpatikus negyvenes polírozta bókjaival a hangomat sms formájában, hát nem kedves? Vettem egy 4 gigás mSD kártyát, hogy a síelésre megfelelő mennyiségű zenét tudjak vinni. Holnap pilatesre megyek, ez a valami! Tegnap lefeküdtem 12-kor, ez már dicséretes.
A napom csúcspontja az volt, amikor Levivel tervezgettük, hogy milyen változtatásokat kell majd csinálnunk a műsoron, sok fasza ötletünk van, szerintem itt még eszelős röhögések lesznek!
Na, megyek, olvasok, rákaptam Neil Gaimanre. Csöcsi.
2009.01.05. 23:26 m01ra
Szólj hozzá!
2009.01.04. 20:45 m01ra
Na, rövid leszek.
Tegnap Bazsival megnéztük moziban a Kaméleont, nem volt rossz, párat lehetett nevetni, és tetszett, hogy nem volt annyira elcsépelt, mint amennyire vártam, sőt, volt benne pár fordulat is, úgyhogy tetszett. Hámori Gabi továbbra sem a kedvencem, mint ahogy Csányi Sanyi sem. Nagy Ervin sem. Sorry Fox :) De ezektől természetesen el tudtam vonatkoztatni.
Aztán átmentünk Bazzserhoz és jött Totó is, és akkor így hárman, mint egy szép nagy család, megnéztük a Sweeney Toddot, fú, nem rossz! Tetszett nekünk, pedig az első körben nem is gondoltuk volna! De hogy Sasha Cohen (alias Borat, alias Bruno, alias Ali G) szerepel benne, ez maga a meglepetés. Szóval a film kiváló!
Aztán mind együtt aludtunk Bazzser kéjlakjában, majd délben felkeltem, és mentem Nagyikához ebédelni. Onnan meg mentem a kicsikhez, olyan édesek, fel kell falni őket. És nagyon okosak. És pont a 2. születésnapjukon lesz a nagypapájuk temetése :( ...és mondták ma, hogy Tomipapa fáj a hasa, Anyika sír :(
Kis drágák.
Aztán hazajöttem. Holnap adás. Holnaptól kezdem újra a mozgást keményen, persze csak ésszel, mert egy hónap múlva síelek, és muszáj harcképesre edzenem magam, meg formába lendülnöm, mert nekem nem kell több síbaleset. Úgyhogy holnaptól lejárok megint a terembe. Hajrá!
Jaj, közben meg nem tudom mi van itt bennem, de például 35 naponta menstruálok, ami aggaszt, úgyhogy elmegyek dokihoz is, meg be kell lövetnem magam hepa ellen, meg vennem kéne sígatyát, meg közben arról ábrándozom, ahogy a korábban sokat emlegetett Baszógép magáévá tesz, de pedig isten látja lelkem, egymilliószor jobbat és többet érdemlek nála. Á, madafaka hormonok. Na, mindegy. Megyek fürgyézni, mert megfogadtam, hogy ma korán fekszem, mert holnap megyek sportolni. Úgyis vettem új fülhallgatót, meg van sok király hallgatni való cuccosom, úgyhogy hállelújá!
Szólj hozzá!
2009.01.03. 02:08 m01ra
Azért nem szeretem a vékony cigit, mert úgy kell szívni, hogy félő, hogy a koponyámon belülre kerülnek a szemgolyóim a vákuumtól.
Szólj hozzá!
2009.01.02. 23:48 m01ra
FUCK 2008 - végelszámolás.
Január: Imádom a kisbabákat. Remek, remek Wigneres bulik
Február: Síelni voltam, Misire végképp berágtam. Elkezdtem tornázni. Remek Wigneres bulik. Suckdogák nem íraúdnak maguktu.
Március: Erőteljesen elkezdtem a szakdogát, míg agylobot nem kaptam kb. Kiváló Wigneres bulik.
Április: Leadtam a szakdogákat, mind kettőre 5-öst javasoltak konzulenseim. Fain Wigneres bulik. Váhá, Baszógép színre lép, Simonyi Konferencia formájában. Jelentkezünk Ildivel a Rádióba!!!
Május: Tabán. Misivel "remek" duma a szülinapomon. Komolyan röhögök. Baszógép még egyszer színre lép, de már nem durran akkorát. Visszahívnak next roundra a réjdióba. Közeleg a nyár, Almádizás még utoljára főiskolásként. Szakdogavédés, Pannonia Fesztivál!
Június: Rákaptam a vágásra, fel is vettek vágónak. A rádióban is eggyel közelebb, megyek velük a Voltra. FOJ-on Karcsival!!! ÁLLAMVIZSGA PÖÖÖCS! Két madafaka diplomás lettem én.
Július: VOLT, Mártika, sokat vágok. Balatone Feszkó, Kereplővel megy a himihumi. Szar családi nyaralás (vezetéknevem-ház).
Augusztus: Legalja fesztivál az év legjobbja! Andival szokásos nyaralás a Balcsin. OLIMPIA VAN ORRBA-SZÁJBA, felvesznek a rádióhoz. Betmennel elindítunk valamit, ami leáll. Sziget. Kurva fasz pletyka kap szárnyra rólam, belem kihányom.
Szeptember: Megindul a melóka, not so bad. Fáradt vagyok.
Október: Tomi kórházba kerül egy szempillantás alatt. Egyre jobban beépülök a munkahelyre.
November: Kivagyok Tomi miatt, letargikus és enervált leszek. A munka halad, egyre jobban.
December: Elbaszott karácsony, egy kellemes síelés. Tomi meghal, s vele együtt a hitem az igazságban. Imádom a családom. Fos Szilveszter.
Az év legjobb mozzanatai: Mikor a Konferencia után Baszógéppel enyelegtünk, mint az állatok reggel 9-ig. Legalja fesztivál sok olyan emberrel, akit szeretek! Meg mikor Kereplővel úgy tűnt, hogy beteljesül egy álom (muhahaha). Leállamvizsgáztam és van állásom.
Az év (és kb az életem) legrosszabb mozzanata: Tomi mind három kórházban töltött hónapja (emellett minden más eltörpül).
A korábbi csámcsogni valók:
Számvetés 2003
Számvetés 2004
Számvetés 2005
Számvetés 2006
Számvetés 2007
Szólj hozzá!
2009.01.02. 23:09 m01ra
Jjajj, de unalmasan töltöttem az év második napját is. Mondjuk csak az elejét meg a közepét henyéltem el, de azt atom durván. Aztán Bogival összefutottam, laza vizitet tartottunk a közeli übercenterben, vásároltam is egy remekbe szabott fülhallgatót. Holnap Bázsaival megyek hasonló intellektuális túrára, plusz remélem mozizunk is. Na, Bazzser? ;)
Meglehetősen érdekes dolgot tapasztaltam a második 5 napos hétvégém derekán (vagyis ma); annak ellenére, hogy örömmel hangoztatom ismerettségi körömben, hogy meg bírnél békélni a 2 napos munkahetekkel, mostanra kiújúlt ez a dolog, hogy jó nekem a 4 napos munkahét is. Már nagyon várom, hogy odáig jussak, hogy egy héten nyolc napot akarjak dolgozni.
Egyébként meg igyekszem előre felé nézni. Hétfőn tejelem be a síelés lóvét, aztán 16-án lesz egy síelés beforeparty, ahol (istenematyám!!!) remélem szívemből, hogy nem lesz ott egyik életemet megkeserítő sem, a Baszógép, a Bádogember és Betmen. Na, jó, Betmen jöhet, őt szeretem. De azért ugye mekkora gigászi nonszensz, hogy ezek hárman mind jönnek ugyanoda síelni, full véletlenül? Egymást nem is ismerik.
Jaj, és hát tudom én, hogy egy teljes éve várjátok a bejegyzésemet, melynek címe:
FUCK 2008 - avagy a nagy leltárazás. Mindjárt meg is írom, csak előbb feloldom a titkok súlyát a korábbiakról, hogy lehessen nosztalgiaflesselni.
Szólj hozzá!
2009.01.02. 01:29 m01ra
Három dolog.
1) Úgy fáj a torkom, hogy menten megvakulok.
2) Szokták mondani, hogy a tv az agy rágógumija. Hát szerintem inkább fordítva.
3) Ma egész nap feküdtem, de konkrétan. Megnéztem vagy 6 Grey'st.
Plusz a ráadás: ma még nem gyújtottam rá.
Szólj hozzá!
2009.01.01. 17:11 m01ra
Kurvák vére, előbb írtam egy bejegyzést, de elszállt. Faszom.
Na, már nem leszek olyan vicces, mint az előbb voltam, de annyi baj legyen.
Tegnap sajnálatos módon eléggé betajtékoltam, ezúton szeretném megköveZni magam az univerzum nevében. Quimby jó volt, csak nem kellett volna onnan SCH-be menni, hanem inkább kitáncolni magunkból a szeszt. Ehelyett mentünk SCH-be, ahol hát nem nagyon tudom hogy meg mért, de egyszer csak baszki, már a világomat nem tudtam. Szar volt. Régebben az volt a tendencia, hogy szar szilveszter után kiváló év jött. Bár újabban inkább az jellemző, hogy szar szilveszter, nagyon szar másnap és ultrafos új év.
Na, megyek mert öcsémnek gombapörit ígértem.
Ja, tegnap a méltóságommal együtt a fülbevalómat is elhagytam, aki megtalálta adja vissza!
Ja, még vmi. Tegnap még Nagyikánál voltunk úgy kollektívan az egész család, jó volt! Ja és kurrrrva hideg van (ezek mind a korrekt archíválás miatt).
Szólj hozzá!
2008.12.30. 23:50 m01ra
Tudod mi az érdekes? Hogy amikor mi cseperedtünk, rengeteg mesét és tanulságos történetet hallottunk nagyikáinktól a dédiről, sőt az ükapáról is. Mi ezeket a kalandokat magunkévá tettük a magunk gyermeteg és bájos módján. Hogy aztán mikor felnövünk, majd a saját unokáinkat nyűgözzük le ilyen kezdetű mondatokkal: azt hiszem talán a szépapád volt, aki egykoron... vagy lehet, hogy az ükapád...
De ez még nem is érdekes. Az érdekes az, hogy a mai kor kisgyermekei, ha nem is ismerik meg nagyszüleiket, nekik már segítségükre lesz majd a digitális technika. Ők már megnézhetik a dédit, a nagymamit, nagypapit, és két érzékszervükkel - plusz gyermeki fantáziájukkal - saját emlékeket generálnak majd olyan eseményekből, melyeket nem is éltek meg... Furcsa, és amellett, hogy hátborzongató, egyszerre szívmelengető belegondolni abba, hogy láthatnám a dédnagymamámat egy videofelvételen. Úgy, amilyen ő volt. Úgy, ahogy mozgott, viselkedett. És nem úgy, ahogy én elképzeltem kicsinek, hiszen születésem előtt két évvel meghalt. Sosem ismertem, de rengeteg történetet hallottam róla. Pont olyan volt, mint a Nagyikám.
Amikor felvettek a rádióba, azt mondták, hogy azért, mert minden rendben zajlik, sosem dicsérnek meg. Hiszen ez a munkánk, hogy minden rendben menjen. Csak akkor szólnak, ha valami gixer van. De ma! Olyan jól esett! A főszerkesztő úr lejött, és azt mondta nekünk a szája segtírségével: olyan jók vagytok ma! Szeretek itt dolgozni. Egyre többször érzem.
Nem tudom mondtam-e, de újabban - amíg a szünet van Ámerikában - megint a Grey'sszel nyomulok, lehúztam az elejétől, és most jönnek a Danys részek. Nekem reszeltek!
Holnap Kvinbáj, aztán meg stúdióbaby. Szívből remélem, hogy nem lesz ott egyik faszparaszt se, akik az elmúlt hónapokban megkörnyékeztek.
Szólj hozzá!
2008.12.30. 00:17 m01ra
... hétfőn még hallgatta az adásunkat. Szerdán, mikor együtt volt a család, Robi éppen bent volt nála és kihangosított minket. Mondtuk neki, hogy pusziljuk. És ő is mondta, hogy puszil minket. De mért kellett neki ezt a 3 kibaszott hónapot végig szenvednie? Mért kell az, hogy az unokái nagypapa és nagymama nélkül nőjenek fel? Ez sors? Ez végzet? Ez Isten? Mi ez?????? Nagy geci az élet, halljátok.
Szólj hozzá!
2008.12.29. 21:45 m01ra
Komolyan mondom, hogy nem fér a fejembe, hogy ez megtörtént. Majdnem a lehetetlennel egyenértékű. Ma mentünk vigyázni a kicsikre. Édesek. Jucika azt mondja: Tomipapa fáj a hasa Mikulásbácsi hozta :((( ...és ugye nekik nem lehet mondani semmit. Picik még.
Aztán irány a munki, szuperhiró voltam. Sorellel toltuk az ipart.
Komolyan, csak annyit érzek, hogy már nem szorul össze a gyomrom, amikor megcsörren a telefon. Nehéz menet lesz még felfogni ezt.