I love Budapest

Ma reggel ültem a buszon és rám tört a bőghetnék. Tomin járt az agyam, meg a gyerekein, hogy ők most hogy ki lehetnek, és annyira nehezen bírtam visszafojtani a könnyeimet, próbáltam másra gondolni, de sehogy se ment. Pedig nagyon jó lenne kibőgni magam. De egyszerűen nincs lehetőségem. A munkahelyemen nem bőghetek, de még csak kisírt szemekkel se mehetek dolgozni... Áh, szar volt reggel. De már jobban vagyok.

Az adás was ok, volt kacarászás, meg infotainment, érted, a szokásos.

Most megnéztem az új Született feleségeket, huh, gyerekek. Jó, izgi, meg minden, de kb. az évad  3. részénél kitaláltam, hogy ki ez a Dave, így már nem olyan izgis. Lee olyan édes volt! De Andrew a favorit. Pont a két meleg. (Pont a csontba!)

Holnapra kicsit előre szerkesztettem. Jaj, és ki kell vegyem a szabbert, csak félek, hogy így év elején egyből így kezdeni az necces, de ha meg nem szólok elég korán, akkor meg szopó lesz. Who knows, honey, who knows?

Ja, és egyáltalán nem zárójelben mondom el (és nem is dalban), hogy lejárt a próbaidőm. Hivatalosan is az vagyok, ami vagyok. Ez a frekvencia melengette a szívemet 2000 óta, és ezért mentem ebbe a suliba tanulni, ezért választottam a tv-rádió szakirányt, hogy rádiózhassak, azt persze nem sejtettem, hogy majd épp ezen a frekin, ki tudta még akkor, hogy addig nem jön-e el az apokalipszis, vagy bármi más, de az biztos, hogy ezt a csatornát sokat szerettem és sokszor. Most kezdek igazából felengedni. Komolyan, sok volt a para a magánéletemben (magánélet... háh.. ti tudjátok, hogy mik..), hogy ennek igazán örülni tudjak. Úgy értem seggem a földhöz csapom, annyira örültem eddig is, de mostanában kezdtem csak kiengedni, valahogy sokat segített, hogy Levi végtelen hosszú szabadsága alatt voltam vagy 5 másik emberrel, alkalmazkodnom kellett, vezetnem kellett őket, kézben kellett tartanom a dolgokat, és ment. És ment! Úgyhogy jó. Nagyon jó. A mi_leszek_ha_nagy_leszek vagyok!!!!

Na, húztam olvasni.