Na heeeló. Elmondom mi van.
Éjfél múlt valamivel, hallgatgattam a Szolfézst. Ma igen jól indult, csak már nem bírok a véremmel, és muszáj lenne táncolnom, asztalon, két napig megállás nélkül!! Mert annyi energia van bennem, mint egy atomeromuben, és ez a kibaszott gipsz megakadályoz az élet aktív élvezésében. Bizony. Eljutottam arra a pontra, amikor már nagyon utálom. De már csak kábé másfél hét és hállelújá.
Ma voltam Téemnél (apu-féle), ebédeltünk, taliztam Gerrivel is (már csüt-óta nem láttam), és frankót röhögtünk, mert ugyanúgy jár az agya, mint nekem, hisz tesók vagyunk, és egy vérbol valók vagyunk , vagy mifene:)), és tök sokat tudunk nevetni, meg idiótáskodni, de néha azért -biztos ami biztos- jól megöljük egymást.
Jaaa, és elmentünk a Ciánkáli elott és aput kértem, hogy lassítsunk egy csöppet, hátha kint cigizik egy nagyon szép férfi (számomra legalábbis káprázatos), és ott volt (!!) és mint a filmekben, hátrafordultam a kocsiban, kezem a szélvédore tettem, és csak néztem utána, o meg intett egyet. Utoljára Szigeten találkoztam vele.
Ma láttam a kicsiéletemet is. Zenekarban :)
Elhanyagolnak.. Asszem nagy retorziók lesznek még itt. :))
Ja, ma fel is háborodtam. Ugyanis azt a rohadék valóvilágot mindenütt belenyomják az arcomba, és szabályosan el kell menekülnöm elole, mert még csak tudni sem akarok az egészrol, és bárhová megyek mindig szóba kerül, és nem gyozöm befogni a fülem és hangosan dúdolni a kacsa-táncot (lsd: Dumb és Dumber :)), mert nem értik meg, hogy tudomást sem szeretnék venni az egész mocsokról.
Na, de a hétvégén talán sok minden lesz, mert már be kéne rúgni csöppecskét. Ja, egyébként Téemnél vagyok, nála alszom.
Ennyi volt a mese mára (ápropó mese: Macseb rulez!), jó éjt, és csodálatos álmokat!
Éljen a dübörgo dob, és basszus. Ámen.