Összetört a szívem, meg a lelkem, összetörtem én, teljes egészemben.
Az van, hogy szerelmes vagyok a Ricsibe, de nagyon. Annyira hiányzik, hogy beledöglöm, és tudom, hogy én is hiányzom neki. És talán azt kellett volna csinálni, hogy amikor a legjobban szerettük egymást, abban a pillanatban abbahagyni mindent, és megvárni csöndben, és izgulva nagyon, amíg hazajön, és folytatni IGAZÁBÓL. De nem így lett. Beszélgettünk tovább, mígnem egyszercsak rossz lett, beborult, fájt, féltem, és megijedtem.
Tudom, hogy nagyon jók lennénk együtt. Nem is jók - tökéletesek. Hiszen nevetünk, beszélgetünk, igazán komoly dolgokról, szeretjük egymást, még pedig őrülten, de kibasztak velünk oltári módon, és úgy alakult, hogy ilyen messzire kerültünk egymástól. Ha ez mind itthon történne, semmi baj nem lett volna, felfaltuk volna egymást, bejártuk volna az egész világot, szentimentálisak és bolondok lettünk volna...
És ma beszélgettünk. Azt mondta, tegnap este közel került valakihez majdnem, de úgy érezte, hogy ezzel megbánt engem, és talán szégyellte magát, és nem mert velem beszélgetni. Nem tudta hova tegyen most engem. És ez szar érzés volt. És most is az. Azt mondtam neki, hogy ne beszéljünk két hétig, és akkor talán elmúlik, és mindketten normális, testi-lelki kapcsolatba tudunk kezdeni valakivel, aki közel van, és nem a csak a vágyakba kapaszkodni, és szorítani nagyon erősen, amíg ki nem csúszik a kezeink közül...
Azt kívánom teljes szívemből, hogy jöjjek rá én is, meg ő is, hogy csak és kizárólag a MÁSIK kell. Nekem most biztosan csak Ő kell. És azt akarom, hogy neki is csak én kelljek. És akkor a miénk lehetne valami különleges dolog.
Hazajön áprilisban, és annyira várom már, hogy megöleljen. De csak két hétre jön. Talán csak egyre. Aztán visszamegy. Megpróbálok az eszembe fogódzkodni, és tudom, hogy ha egy hétig boldogok lennénk, utána még jobban fájna. De azt akarom, hogy megérje ez a sok fájás itt, egészen belül.. Hiányzik.
Bárcsak azt mondaná, hogy neki is megéri várni bármennyit, hogy az övé legyek. Olyan mélyre csúsztunk bele, hogy megsérültünk. Szar lett a kedvem, az egész szar lett. Vajon fasz vagyok, amiért azt mondtam ne beszéljünk, és hagyjuk lecsillapodni az egészet? Nem tudom. De már most hiányzik. Soha, semmilyen körülmények között nem akarom megbántani őt. Tudja, hogy mindig az igazat mondom. Csak félek, hogy azt hiszi majd gonosz vagyok, és össze akarom törni őt. Pedig vigyázni akarok rá, és szeretni nagyon.