Najó, írok most már.
Ma megint iskolában voltam benne, kezdem megszokni így negyedik vége felé. Kedves tőlem igazán. Hát ma csomót olvastam a Kétség lazacából, hol sírok, hogy oda ez a tuti ember, hol nevetek magamban, mert még látjuk egymást úgyis :) Akkor majd odamegyek hozzá, mosolyogva megszólítom, kezet nyújtok, bemutatkozom, és csak annyit mondok "köszönöm. És most szeretném látni az itt írt műveidet is!" .:)
Nem feleltünk magyarból, ez a nagy királyság! Fizikán én soha sem felelek, mert a taktikám a következő: Egész órán egyedül ülök, és okos arcot vágva bólogatok és szemezek a tanárúrral, és ő velem példálozik, hogy bezzeg én figyelek. Aztán az óra uccsó 40 percében (hehehe) belesüllyedek valami könyvbe, mert nálam mindig sok van (ugye - egy a trolin, egy a villamoson, egy pedig a metrón).
És kúrva reklámok villanak fel miközben írom e bejegyzést.
Már csak babonából sem viszek napszemüveget a suliba, mert ha viszek, jellemzően jégorkán illetve hurrikán váltogatja egymás tenyerébe pacsizva. Hát fogok én szórakozni???
Jaj, ma fasz Ádám oda ült mellém, és beközölte, hogy ő mostantól itt fog ülni. Mire én, nem faszádám, te nem fogsz mellém ülni, az teljesen biztos. Igénylem a privát, intim teremet. Mindenhol, és szinte mindig.
Én olvastam fel József Attila Nagyon fáj cé versét, amit depressziós süldő lány koromban nagyon imádtam. Számomra József Attila költészete nagyon egyértelmű, és nyilvánvaló, és számomra ettől válik tökéletessé. Érzem minden versét. De már nagyon ritka az, hogy egyet-egyet elolvassak. Inkább Heltai.
Alízzal mentem haza, megbeszéltük, hogy hamarosan bringával fogunk járni suliba, és mi leszünk a legjobb arcok. Csak nem tom bírja-e majd a bokám.
Ma Dönci már egggggészen rámenős volt, mert át akart jönni hozzám, hogy beszéljen a Ricsivel, mert náluk nincs net, és régen jó spanok voltak. De mondtam, hogy én nem beszélek egy ideje Ricsivel, és nagyon hülyén jönne ki, ha most ő átjönne. Erre aszongya, najó, nem a Ricsi miatt jön, hanem miattam. Nos Dönci igencsak zsenge életkorral rendelkezik, ezért mondtam neki, hogy "figyelj, leírom a telefonszámom, beteszem egy borítékba, és 10 év múlva hívj fel.". Erre ő mosolyra húzza a száját, és aszongya, "ó bébi, már mióta megvan a számod nekem!?". :) Nah. Mindenesetre elhárítottam a közeledését, talán sikerrel.
A tévé zajából sikerült kiszűrnöm egy kedves meleg fiatalember szerelmi vallomását egy másik kedves fiatalembernek célozva.
Ma jó a kedvem. Várj, tapsolok is egyet.
Minden jóra fordul. Annyira erősen érzem, mint ide Irak. Vagy Kenya. Gyakorlatilag mindegy.
Csók
