A mai nap csupa rémálom szerű képek mozaikjából tevődött össze... Valahogy semmi sem tiszta... Álomszerű.
Ma reggel 4:30-kor felriadtam, és látom, hogy nem világít a rádiómon az óra. Áramszünet. Mint később két villamos sofőr beszélgetéséből hallottam, bizony a fél város áram nélkül volt...
Bevitt Anyu a suliba, mentem érettségizni. Találkoztam Dodóval, jó fej, bírom. Megírtam. Neki szar lett, nekem meg szerintem tuti jó. Nem is volt olyan para. Aztán bejött Dani is, vele még dumálgattunk, hívtak ide-oda, de nem mehetek.
Hazaértem. Átöltöztem, és mentünk a temetésre. Velencére. Rengeteg rokon, rengeteg ismeretlen... És ott álltunk a telek kertjében, mindenki sírt, én még a mai napig nem tudom felfogni ésszel, hogy meghalt!! Pedig lassan egy hónapja! Bassza meg! Biztos most már jó neki. Iszonyú sokat sírtam. Ott álltam, a Sanyi mondta a beszédet, láttam, hogy mindenki zokog, az egész családom, barátok. Sütött a nap, de valami őrületesen, és nem tudtam felfogni...
Aztán hazajöttem, és mintha kirántottak volna ebből a képből... Nem tudom hova tenni a mai napot.
