Váci Mihály:

Valami nincs sehol

Süvítnek napjaink, a forró sortüzek,
      - valamit mindennap elmulasztunk.
Robotolunk lélekszakadva, jóttevőn,
      - s valamit minden tettben elmulasztunk.
Áldozódunk a szerelemben egy életen át,
      - s valamit minden csókban elmulasztunk.


Mert valami hiányzik minden ölelésből,
      - minden csókból hiányzik valami.
Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta,
      - minden szerelemből hiányzik valami.
Hiába verekszünk érte halálig: - ha miénk is,
      - a boldogságból hiányzik valami.


Jóllakhatsz fuldoklásig a gyönyörökkel,
      - az életedből hiányzik valami.
Hiába vágysz az emberi teljességre,
      - mert az emberből hiányzik valami.
Hiába reménykedsz a megváltó Egészben,
      - mert az Egészből hiányzik valami.


A Mindenségből hiányzik egy csillag,
      - a Mindenségből hiányzik valami.
A Világból hiányzik a mi világunk,
      - a Világból hiányzik valami.


Az égboltról hiányzik egy sugár,
      - felőlünk hiányzik valami.
A Földből hiányzik egy talpalatnyi föld,
      - talpunk alól hiányzik valami.


Pedig így szólt az ígéret a múltból:
      - ,,Valahol! Valamikor! Valami!''
Hitték a bölcsek, hitték a hívők,
      - mióta élünk, e hitetést hallani.
De már reánk tört a tudás: - Valami nincs sehol!
      - s a mi dolgunk ezt bevallani,
s keresni azt, amit már nem szabad
      senkinek elmulasztani.


Újra kell kezdeni mindent,
      - minden szót újra kimondani.
Újra kezdeni minden ölelést,
      - minden szerelmet újra kibontani.
Újra kezdeni minden művet és minden életet,
      - kezünket mindenkinek újra odanyújtani.


Újra kezdeni mindent e világon,
      - megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
      belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
      valami, valamikor, valahol...