Na, most megint elegem van.
Szóval tetszik valaki egy pár napja. Ami különös, mert eddig nem tetszett, pedig ismerem egy ideje. De mostanában sokat kontaktolunk, és kedves, aranyos, szép a kis szeme is neki, de igazából nem az esetem, csak valami féle fura érzés hallgatni, amikor beszél, a rá való nézésről nem is beszélve (hú, de szép szószerkezet, tyűha), és egyszerűen nem tudom kezelni ezt a helyzetet. Rám néz és zavarba jövök!!! Én! Érted ezt? És tudom, hogy ő is érzi, vagy legalábbis voltak pillanatok, amikor érezte. Én most mondjuk pont nem érzem, de ma találkoztam vele, és nem is tudom... Fáradt voltam, meg ideges a vizsga miatt, és nem nagyon beszélgettünk. De ma nagyon szép voltam ám, a tanárúr azt mondta, hogy bár 50 évvel fiatalabb lenne, akkor szívesen lenne mellettem a kiskadétom a rádióban, ami majd az enyém lesz :)
Szóval a srác. Egyszerűen fura nekem ez a szitu, hogy csomót gondolok rá, és hogy néha már-már valóban hiányzik. A társasága, a hangja, az arca. Egyszerűen nem értem.
És van probléma is, mert van neki kedvese is.
Szóval nem tudom. És emellett az is rossz, hogy nem nagyon szeretném mondani senkinek sem. Nehéz. Pedig úgy mondanám...
Na, mindegy. Majd elmúlik :)

Jó éjt!

még lehet, hogy jövök.