Már régen éreztem ilyen kilátástalannak a dolgokat. Csak ülök, tenyerembe temetem az arcom, és nyelem a könnyeim.
A haláltól rettenetesen félek. De nem a sajátomtól. Még csak meg sem fordult bennem, hogy az baj lenne.
Van valaki, akit nagyon szeretek, és kimondani sem merem... nagyon félek attól, hogy meghal.
Nagyon szeretem. És nem akarok nagyon senkinek sem beszélni róla. Holott tudom, hogy nem állíthatja meg az ember az élet természetes folyamatát, de akkoris rettegek, hogy nem látom többet. Kórházban van. Tudom, hogy semmit sem tehetek, és tudom, hogy nem szabadna emiatt sírnom, de akkoris félek. Most az egyszer igazán nagyon félek. Utoljára másfél éve halt meg olyan ember, aki nagyon fontos volt nekem, azelőtt pedig 11 éves koromban. Mindkétszer napokig nem tudtam, hogy mit kéne tennem. Ez az egy dolog, amivel tényleg nem tehet semmit az ember. És tudom, hogy ha meg is történik újra (mert ha nem most, akkor bizonyosan később - ha csak nem én halok meg előbb), hogy elvesztek valakit örökre, aki az életem része, akkor úgy fog meghalni, hogy tudja, hogy mi nagyon szeretjük, és szép élete volt. És tudom, hogy nem baj ez, mert nem hiszem, hogy rossz dolga lesz utána, vagy hogy egyáltalán lesz bármilyen dolga, de az biztos, hogy hihetetlenül fog hiányozni. Nem, nem akork erről beszélni, nem akarom, hogy ez járjon a fejemben, de most már nagyon sokszor jut ez az eszembe, és nem tudom hova tenni ezeket a gondolatokat. Ma is beszéltem vele telefonon, mondtam neki, hogy gyógyulhatna már gyorsabban, mert a végén még azt hiszem összemelegedett valami nővérkével, és nevetett. Nem, nem az a bajom, hogy azt hiszem nem szerettem eléggé, mert nagyon nagyon szeretem, meg tudom, hogy ő is. De valahogy nem enged szabadulni a gondolat.
És Bazsi meg olyan jó fej volt, mert valakinek beszélnem kellett erről, aki jól ismer, de Anyának nem akartam, mert nem akartam, hogy ő is aggódni kezdjen, és valami hajtott, hogy beszéljek róla, és felhívtam Bazsit, és kicsit megnyugtatott, meg valahogy azt hiszem eléggé túlzásba viszem, de nem tudok mit tenni, így érzek, és nagyon nagyon sírok.
Remélem hamar rendbe jön, és még jó sok évig mondja majd a vicceit.