Ja Sch-ban már majdnem be tudtam menni az ajtón egyedül, de elbasztam :D De szerencsére jött pont Andris és beeresztett. Végre tudam vele két szót váltani, mert semelyikünk se rohant épp sehova és egyikünk sem volt éppen részeg (bár ő nem is nagyon szokott asszem). Szóval nagy vonalakban összeirogattunk ezt-azt, hogy mi lesz majd az általunk szerkesztett adásban. Tamás meg kurvára megváratott, de nem baj, tisztáztuk a kapcsolatunk alapjául és határául szolgáló munkáink/m illetve feladataim egy részét. A többit hétfőn. Alig várom. Hangsúlyozom: ALIG.
Andrissal meg jó lesz azt hiszem együtt dolgozni. Vannak ötleteink, meg kéne már csak valósítani! Aztán jöttem haza.
És a legkeményebb, hogy tegnap elindultam Pintyihez, és otthon hagytam a mobilom. Jó nem baj, még ha ritkán is, de ez még velem is megeshet. Aztán Pintytől reggel vizsga, majd haza, és onnan meg sch. Erre basszus!? Nem megint otthon hagytam??? Nem tudom mi a vér van velem, de remélem ez nem állandósul. Biztos a mérhetetlen mennyiségű tanulás fárasztotta le az agyam. Nyilván.
Anya beteg. Fasza. Először én, aztán Geri, majd kicsit megint én, most meg Anyu. Jól kivégez minket a gyilkosnátha.
Holnap királyság van, jönnek Andikáék, aztán este nem tom mi lesz, aztán hétfőn asszem nem megyek suliba, de lehet, hogy mégis, régen láttam az arcokat... Aztán találkozom Tamással, aztán húzok haza ezerrel, mert este hepppaj Andikával, szóval tuti a buli. Aztán nem szabad nagyon szétbaszni magunkat, mert kedden jelenésem van, ami másoknak lehet, hogy fontos, nekem meg csak egy mezei kis feladat, ami a "szakmámmal" jár. De azért jó lenne, ha artikuláltan bírnám beharangozni a vendégeket.
Aztán kedden is biztos lesz valami buli, meg szerdán is, mert kell, meg szerintem csütörtökön is, meg persze pénteken. Fúúú, és a szombat!!! Az brutál lesz. Vasárnap meg választások!! Kiváncsi vagyok!
Elolvastam századjára Beregi Tamás Egyetleneim cé könyvét, és ezredszerre is bitang jó. Keserű, szarkasztikus, szánalmas, szórakoztató, inteligens, szimpatikus, ellenszenves, szóval minden egyszerre a srác.
Jó ez a könyv, szeretem. Ahogy Budapestet! IMÁDOM!
És itt a tavasz, indul a párzási időszak, és Andival a barnulási versenyünk! Raaaaaaaaaaaaaaj-TA!
2006.04.01. 23:10 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr506360833
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.