Szóval hétfőn Andika nálam aludt, előtte Mélypiben voltunk, aztán haza.
tegnap pedig!
Reggel korán fel, Andival mentünk Geri koncertjére a sulijába, kurva jó volt, sok hülye informatikus arc hogy rázta a fejét.
Aztán hazaiszkoltam, szépen kirittyentettem magam (de tényleg kurva elagáns voltam), és indultam a Simonyi konferenciára.
Ott voltak már csomóan a stúdiósok, én meg idegbeteg voltam, mert Tamás (a tuloktirpák, és aki felelsős az egészért), nem ért oda időben és nem volt a kezemben a végleges szöveg. De az elődás kezdése előtt 20 perccel már oda is adta. Remek. Na, akkor indul a buli! 4 órán át álltunk Tamással (meg hébehóba másokkal is) a színfalak mögött, és közben meg minden vendég előtt kimentem konferálni. Csomót voltunk együtt Tamással, nem is volt olyan paraszt tegnap, csak alig mondta, hogy gyík vagyok, meg hogy geci. :D
De bír engem nagyon, meg azért én is őt! Aztán egyesek szerint is az a helyzet, hogy nagyon bejövök neki. Érdekesen adja a tudtomra.
Aztán lement a konferencia, azt hiszem minden jól ment, és 90-en nézték a neten!!! Ami kurva jó!!!
Aztán én rohantam haza, hogy lefürödjek meg ilyesmi, aztán rohantam Schőnherzbe, mert AFTERPARTY volt.
Miki meg csak jön, tényleg nagyon bírom, jófej, kedves, udvarias, meg minden, de én nem akarok tőle semmit. Ö meg csak ölelgetett, meg simogatott, és mondtam neki, hogy kérlek, ezt ne csináld. És aztán meg is sértődött rám azt hiszem, mert utána Misivel keveredtem össze egy kicsit, és számon kért Miki, amit nem nagyon tudtam hova tenni. Misivel meg nem volt semmi, csak fogtuk egymás kezét, meg táncoltunk, meg mászkáltunk, ami egyébként nem jó, mert igazából asszem azt szerettem volna, hogy tirpákparaszttamás jött volna oda hozzám, de nem jött. Én meg nem mentem oda hozzá. Tamás egy darabig követett a szemével, néha vigyorogtunk is, aztán azt hiszem hazament. De Frida mondta, hogy míg nem értem oda este, addig mondta a beszédét (ő az elnök a szakkoliban), és mondta, hogy addig senki semmit nem csinál, míg mindenki itt nincs.
Annak ellenére, hogy ekkora surmó, de kedves surmó, csak olyan érdekesen kommunikál. Kábé olyan szintűek a megszólításra szánt szavai, mintha tarkónvágna egy bottal.
Na majd meglássuk alakul-e valahogy. Aztán meg egyszercsak felkeltem reggel a koliban, egy hálózskban fekszem Misivel, másik oldalamon Gabesz. Misi felébredt és egyből húzott is el, mondtam, hogy ne menjen, de 9kor volt valami megbeszélése.
Gabesszal lemegyünk a galériáról, és Frida csinált reggeliiiit! Tök ari volt. Aztán még ott volt Blaise meg Ildi, és kurva jót dumáltunk, meg röhögtünk. Szóval fantasztikus volt az este, csak sajnálom nagyon, hogy Tamással egy szót sem beszéltem.
Pedig biztos jó lett volna. 4 órán át együtt voltunk a konferencia alatt, és végig beszélgettünk, meg megmasszírozta a hátam, meg néha olyan kis kedves gesztusai vannak, hogy pl megsimogatja az arcom, aztán meg aszongya: 'ígyá gecó'. Kicsit ocsmányul beszél, szívesen kimosnám a pofáját szappannal. Szóval bírom a srácot.
Aztán a konferencián még az is volt, hogy egyszercsak (még mikor készülődött a stáb az élőadásra) bejött az a gyerek akivel múlhét hétfőn sikerült smárolnom, miközben arra akart rávenni, hogy menjek fel vele valami szobába és aztán otthagytam. Szóval bejön a gyerek (akit se az incidens előtt, se az incidens után nem láttam - vagyis nem nagyon emlékeztem rá), felismertem hirtelen, majd gyorsan az ellenkező irányba fordultam. Aztán összeakadt a szemünk, mondom neki, hogy helló. Vigyorog. Aztán odajött hozzám, beszélgettünk kicsit, nem volt semmi para. Szóval ilyenek voltak.
Ma reggel meg kurva fáradt voltam, és most le is fekszem.
Geci jó volt az egész tegnapi nap!!!!!!