Már összeállítottam Szigetre a programom, táblázat meg minden. Úgy várom, ha csak rágondolok füst jön az orromból meg a fülemből, és jaj, annyira imádom. Ez már a hetedik, valahova egyszer le is írtam, hogy melyiken mi volt. Mindengyik nagyon tartalmas volt, és nagyon eszelősen mély nyomokat hagyott bennem, mindegyik intenzív élménydömping volt.
Úgy ki vagyok rá éhezve, mint kevés dologra.
Megyünk megint vagy ezren. Múltam, jelenem, jövőm csap össze ilyenkor a fejem felett, a helyen, ahol mindenkit szeretek, ahol egy nap annyi embert ismerek meg, mint egész évben összesen nem. A fesztivál, amely ha csak egy nappal hosszabb lenne, azt hiszem belehalnék.
A délelőttöket imádom a legjobban, olyan földöntúli hangulata van, egyedül bóklászni is nagyon jó, bár nem tudsz sokáig, úgyis melléd csapódik valaki. És nem is beszélve azokról a fellépőkről, akikre esetleg évek óta várok, mert mindig jön olyan, akiért megőrülök. A magyar zenei életben is sok olyan van, akit máshol nem néznék meg, de itt kihagyhatatlan.
Egy nap kb 20 koncertet kell megnéznem. És minden évben elhatározom, hogy mindegyiken ott leszek ha csak 10 percre is, de mindegyiken. De aztán persze néha megfáradok, néha berúgok, néha társasággal ücsörgök egy italozós egységben, és csak reggel csapok a homlokomra, hogy huakurvaéletbe, hát ez tegnap volt!? Doc Scottot sosem bocsátom meg magamnak
Ma pedig egy órát napoztam az ablakom alá húzott pótágyon bugyiban, hát nagyon jó volt. Meg Gerivel röhögtünk egy nagyot, mert ez akkora hülye! Öcsém a legjobb fej a világon. Utánam és Andika után.. Andika meg egy hétre elutazott, hiányzik a kicsike.
2006.07.20. 22:09 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr556360135
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.