Kurva nehezen jutok el oda, hogy valakiről azt gondoljam, hogy szeretnék a barátnője lenni, meg ilyen érzések. Nagyon nehezen jönnek. És ha jönnek is, akkor sem stabilak. Dávidálnevűvel meg az van, hogy igen régóta itt volt. Mindig itt volt. De mindig tudtam, hogy nem menne, annak ellenére, hogy tényleg kedveltem és tetszett. És most Sziget óta van ez a dolog. Hogy ő meg én így vagyunk. Sokszor elfog a kétség, hogy kell-e ez nekem, vagy hogy mehet-e ez egyáltalán, de tudom jól, hogy ilyenbe csak akkor megyek bele, ha szentül hiszek abban, hogy ez jó lehet. Nap mint nap benne van a fejemben az arca, a mosolya, a csókja, ahogy fogom a kezét, ahogy megölel, ahogy néz rám, meg ezek az apró gesztusok, és szeretném ha ez stabilizálódna. Igen, új és szokatlan, hogy olyan dolgokat csinálunk együtt, amit eddig józanul egyszer sem, és azt kell mondjam nagyon kedvemre való a dolog. Dávidálnnevű udvarias, vicces, okos, és mind emellett még szép is. És jó megölelni és jó fogni a kezét. És jó, hogy nem sietünk sehova, és jó, hogy nem vagyunk együtt sülvefőve, és jó, hogy úgy érzem ugyanezeket gondolja ő is. Szoknunk kell ezt a helyzetet még, de azt hiszem menni fog. Vagyis szeretném, ha nem merülne fel bennem bizonytalanság vele kapcsolatban. Ma voltunk a Müpánál, de baze nem jutott nekünk jegy. Körbejártuk a Nemzetit, olyan jó volt, valahogy olyan idilli, meg szép, nyilván mert vele voltam. Nevettünk is, meg találkoztunk Mártiékkal. Aztán még bóklásztunk egy kicsit, utána meg mentünk Ponyvaregénybe, jó volt. Sokat beszélgettünk. Jó vele beszélgetni. Meg jó mosolyogni rá. Remélem jó lesz. Vagyis, lesz ahogy lesz, de remélem hogy menni fog. Persze még nagyjából nem tudja senki sem a környezetünkben, de nem baj. És olyan kis drága, az unokahugának tervez programot a hétvégére :)
Jövőhéten találkozunk csak legközelebb, de nem baj. Persze jobb lenne, ha mondjuk még egy tali beleférne közben, de majd még meglátjuk :) Nem agyalok, ez a legjobb, amit tehetek. Szóval jól érzem magam a Dávidálnevűvel.
2006.08.23. 22:53 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr666359931
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.