Picsába, nem tudom min agyalok többet; hogy Misit nem érdeklem annyira, mint kéne, vagy hogy ő nem érdekel engem mégsem annyira, mint ahogy azt szeretném.
Msn-n egyszerűen nem tud beszélgetni, pedig azt hiszem tökre kedves voltam vele, de ő meg köszönés nélkül lelépett. Faszság tudom, hogy ezen felhúzom magam, de ez van, és ez nem szép gesztus. De lehet, hogy csak felrobbant a gépe, vagy fasz se tudja, de akkor is.
Annyi moslék lett bennem, hogy például Misi nem akarja, meggondolta magát, meg ilyenek. És azt feltételezem most róla, hogy majd biztos geci lesz velem, hogy én otthagyjam őt, vagy ha lehet, akkor fel sem hív, nem is jelentkezik, hagyjam békén.. De persze tudom, hogy nem ilyen geci gyerek, csak valahogy mindig ez lett a vége a kapcsolataimnak, holott mind tudta, hogy kurvára megértem azt, hogy ha valami nem megy, akkor nem megy. Csak érted, annyit kell mondania, hogy NEM, még bocsánatot sem kell kérnie, hiszen erről nem tehet senki, hogy azt érzi ez mégsem jó neki. Na mindegy. De azért ez gáz, hogy életemben 2x éreztem azt, hogy akivel járok, az egy stabil dolog. Most sem. Nem véletlenül nem beszélek senkinek róla, nem mondom el senkinek, hogy ki az, meg ilyenek. Mert ha úgy csinálunk, mintha nem is lennénk sehogy (egymás közt), akkor mért csinálnék úgy, mintha lenne valami - mások előtt?
Pl: Kocsissal a 2 hónap alatt végig minden találkozásunk előtt azt vártam, hogy most tuti kidob. Páfránnyal éreztem, hogy van nekem, meg hogy járunk, meg hogy ez egy kapcsolat, meg Ricsivel is. Ezek stabilak voltak. Ez meg bizonytalan. A két találkozásunk között nem is érintkezünk egyáltalán. Se egy telefon, se egy sms, se egy semmi. Amikor meg együtt vagyunk, nem tudom mért, de valahogy úgy érzem nem tudunk smárolni, pedig gecire fontos, meg elvileg ez az a szakasz, amikor egymást nyaljuk faljuk, de nem. Tegnap a 4 óra alatt ha kétszer majdnem smároltunk, de csak simizzük egymást, és néha egy szájra puszi és ennyi. Fogjuk egymás kezét, és nincsen lófasz sem. Arra gondoltam, hogy megint kéne egy nagy buli, amilyeneken össze "szoktunk" jönni azelőtt, és amelyeken órákon át smároltunk nagyon nagyon nagy beleléléssel. Vagy nem tudom. Most meg nem is látom jó darabaig, mert ő unokahugozik, én meg ideoda megyek.
Elég gáz, hogy 4 napja vagyunk együtt, de már azon agyalok, hogy hogyan kéne megmenteni a kapcsolatunkat. Háháháháááá!!!!!!! Ez tényleg röhej bazmeg.
2006.08.25. 00:06 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr156359917
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.