Tegnap este mentem Laurához, nagy volt a hepaj, ottaludtunk, aztán mentem reggel stúdióba, megcsináltuk az adást, aztán mentem dolgozni, nagyon ügyes voltam, de Dávidálnevű hívott, hogy késik félórát, én meg elkeseredtem, hogy jaj ez a sors ez milyen goromba velem. De aztán találkoztunk, és igen jól éreztem magam vele, meg véletlenül összefutottunk Andikáékkal, aztán kéz a kézben mentünk (csak Dávidálnevűvel - mert Andikáék maradtak a krimóban) a Millenárisba megnézni a teheneket. Remekül szórakoztunk, nevttünk, meg ilyesmi. Aztán vissza a lebujba, ahol Andiék voltak, ott ittunk egy sert, és még elvoltunk egy kicsit, oltogattuk a részeg népet egymásra kacsingatva közben, igazán jó kis móka volt. Aztán Moszkva, meg villamos... Búcsú, meg hasonló jó dolgok.

Jól érzem magam vele, de még mindig úgy érzem néha, mintha csak a levegőbe lógnék bele. Ami nem jó érzés. De mindig elmúlik, mire elbúcsúzunk. Mikor elbúcsúzunk tudom, hogy ez jó nekem. Mert jó vele lenni. Csak jó lenne kicsit többet, nem sokkal, tényleg nem, csak hogy ne hetente 1x lássam... És tudom, hogy ő is jól érzi magát velem. Szóval jó lesz ez - remélem - csak szoknunk kell egymást. Még mindig. Meg jobb lenne, ha többet kommunikálnánk mikor nem vagyunk együtt, mert kb amióta vele vagyok írtam neki 3 sms-t, meg 3x 5 percet beszéltünk msn-n. Sokat segítene nekem, ha tudnám, hogy mikor nem vagyunk együtt, akkor is létezik, és hogy gondolhatok rá... mondjuk mielőtt elalszom.

Homlocsók