I love Budapest

I'm single.

Ma Mamánál ebéd, aztán mentem Misihez. Nem tudtam hogy vagy mit kéne mondanom neki, csak azt tudtam, hogy ez a kapcsolat egy ezrelékét sem adja annak, amit én szertnék, és ezerszer többre és jobbra van szükségem, és hogy ki akarok szállni. Találkoztunk. Oké, kézenfogva elmentünk Ponyvaregénybe, ott ittam egy teát, meghívott, édes volt, meg jófej. Aztán nem tudtam valahogy előhozakodni vele. Érted, dumálgatunk, mondom, hogy voltam majdnem Dillinján, és egyébként meg szakítani akarok veled... Vagy mi? Érted, ez gáz. Akkor utána mondtam neki, hogy menjünk valami olyan helyre, ahol csönd van, szabadtér, és pad. Oké, mit javasol??? A Feneketlen tavat. Ami azért érdekes, mert 2x ültem ott eddig, egyszer mikor Páfránnyal szakítottam, egyszer meg most... mikor vele.
Még mindig kézenfogva mentünk, beszélgettünk, és igazán jófej volt. Barátságos, meg vicces. Aztán leültünk. Még mindig nem tudtam hogy kezdjek bele, csak tudtam, hogy most meg kell tennem. Oké, baszki, látja rajtam hogy mocorgok, nem bírok magammal, mondanék valamit. "Úgy látom.. mondani akarsz valamit". Jól látod. Szakítani szeretnék. Úgy érzem, hogy ez nekem nem jó, többet, jobbat, tartalmasabbat akarok. Volt időm gondolkodni, volt időm dönteni. Te ezeket nem tudod nekem megadni.
Ő valami olyasmit mondott, hogy oké, meg hogy rossz helyen rossz időben találkoztunk. De az egész nem volt semennyire feszélyezett, nem éreztem se szomorúságot, se dühöt, se semmi ilyesmit. Csak elmondtam és kész. Aztán mondta, hogy oké, most beszéljünk másról. És akkor röhögtünk, meg dumáltunk még. Kedves volt, meg jófej. De mégsem hiányzik ez a dolog nekem.
Aztán még ültünk, megbeszéltük, hogy persze azért nincs harag, meg reméli még beszélgetünk, meg kontaktolunk, mondtam, hogy persze.
Elkísért a buszomig, megvárta velem, míg odasétáltunk, tartotta a karját, hogy belékaroljak, de mondam, hogy nem. Kényelmetlennek érezném.
Aztán két puszival elköszönni. Fura volt. Fel a buszra és haza.

Most meg nagyon fáj a torkom, megdöglöm bele.