I love Budapest

Elmondom én mit akarok. Gyere ide. Ide, a házhoz baszki. A kaputelefonon csöngessél fel, és hívjál le engem. És én majd kiakadok, hogy mi a faszt keresel itt. De az nem baj, én ilyen vagyok, hogy kiakadok. Aztán lemegyek. Azt nem írom le, hogy mi lesz én bennem, amikor meglátlak, az most nem érdekes, de kábé így körülírva annyira rágyújtanék, hogy még égne a kezemben a cigi, de már egyből még kettőt szívnék szinkronban, de ez most mindegy. Na és akkor te elmondod, hogy mi van. Én meg csak kussolok kifejezéstelen arccal. Te meg csak mondod, és nem hagyod abba. Végre egyszer az életben összeszeded magad. És akkor én belül majd ámulok, de még mindig kussolok. Jól tudok kussolni. Te meg állsz velem szemben, és nézel rám, néha a kezem után nyúlsz, én meg ülök a padon, és kussolok rendületlenül. Te zavarban vagy, de mondod, csak mondod. Aztán miután elmondod Shakespeare összes szerelmes szonettjét, és elzongoráztad nekem a világ összes szerelmes számát, akkor én tudod mit fogok mondani a nagy kussolás után?
Hogy bazd meg magad!
De eközben az én szívem belül meg majd mást fog mondani, hogy pontosan mit azt már nagyon nagyon régóta nem értem kristálytisztán.

Áh, faszom. Ma egyedül vagyok. Ma nincs egy férfi a világon. Ma nem vagyok szerelmes. Bárcsak arra foghatnám, hogy menstruálok. De egy ideje már ez az indok sem fedné az igazságot. Úgyhogy baszki.