Tegnap este söröztünk a Deákon. És a háttérben Póka Angéla adott elő egy számot (Pintyő egyébként visszakérdezett: Fóka Angéla?- nincs otthon a magyar sztárvilágban). És tudtam, hogy ismerem a dalt, de eszembe nem jutott volna, hogy mi az. És Gergővel figyeltük, hogy hátha rájövünk. Nem nagyon jöttünk rá. De tudtam, hogy ez egy jó szám. Tudod, van az az érzés, hogy baszki, tudom mi ez, meg érzed is szinte az érzéseket, amik hozzátapadnak, de mégsem ugrik be. Nem jöttünk rá.
Aztán eljöttünk, berúgtunk, Gergőt megütöttem, kajáltunk, taxi és haza.

Aztán következő kép. Magamban dúdolgatom a dalt, hogy el ne felejtsem, és hogy mikor legközelebb gép közelébe kerülök rá tudjak keresni, mert furdalt a kiváncsiság hogy mi is ez. És hopp felriadtam. Érted? Hazaértem, elaludtam, és álmomban dúdolgattam a dalt. Csak álmodtam.

Ma pedig idesanyámmal strandon voltunk. Szép barna vagyok. Játszottam egy édes kisbabával is. Meg úsztunk is sokat. Aztán Nagyihoz, aztán haza. És Gergő megtalálta a számot és elküldte. Azóta hallgatom. Tetszik.
Egyébként Sinead O'Connor: Nothing compares to you.