Szabad vagyoooook, szabaaaaaaaad!
Hát gyerekek!
Ma reggel kurva nehezen keltem fel, elkúrtam az időmet nagyon, ötször átöltöztem, aztán iszkoltam be a suliba, geci nagy dugó, majdnem megőrültem míg beértem. Aztán bent találkoztam Rékával meg Beával, az udvaron átöltöztem vizsgajelmezbe, de úgy rendesen, mindent le és mindent fel, cipőcsere, meg lófasz. Aztán jöttek a tanárok. Egyből húzni kellett, hogy ki melyik tanárpároshoz kerül. Naná, hogy a szopatósba kerültem. Eddig teljesen tipikus. Majd be a terembe. Oké, két tételt kell húzni. Első: hasonlítsa össze Európa és Amerika nyilvánosságának fejlődéstörténetét - na, mondom fasza, tuti bukó. A médiaszoc tétel pedig: a nemi szerepek és az etnikai kisebbségek szerepeinek váltakozása a médiában. Na leülök a papírral, elkezdeném kidolgozni, de úgy érzem üres a fejem! Aztán gondolkodtam, és mivel én egy ilyen szóbeli_vizsga_állat vagyok, úgy értem szóbeli vizsgára születtem, a nagy riadalomban feltörtek belőlem a bölcseletek, minden információ, tanulmány, kutatás, amit valaha a témában magamévá tettem egyszerre kibugyogott belőlem, ráhánytam sebtiben a papírra, és írtam is hirtelen felindulásból másfél apróbetűs oldalt. Ilyen vagyok - zseniális!
Aztán én voltam az első vizsgázó, nagyon kedvesek voltak a tanárok, és hagyták, hogy mindent elmondjak, és egyszerűen úgy éreztem,. hogy szakértője vagyok a témának. Aztán a másik tanárnál is lenyomtam az ő tételét, és úgy éreztem, hogy hasítok. Egyébként hármasra tippeltem volna a jegyem, de négyest kaptam! Szóval büszke vagyok magamra, lehetek is, nem hiába tanultam, nem hiába ilyen éles az eszem, szóval penge vagyok!
És a legkeményebb! Alig merem elmondani! Végeztem a vizsgaidőszakkal!! Megvan minden tárgyam! És 4,3 az átlagom!!!! Egyszerűen nem tudok mást mondani: GECI JÓ VAGYOK!
Aztán Bazsival gyűjtöttünk szinonímákat a tevékenységre, amit egy teljes héten át művelni fogunk a tengerparton. Ilyenek: henyélés, lazítás, pihenés, döglés, lazulás, relaxálás, lustálkodás. Voltunk Sztár Boxban, szupcsi jegeskávét ittam, aztán meg haza, és mostantól csak mint hal a vízben!!!