I love Budapest

A szarabb napjaimon mindig kényszerítem magam, hogy a jó dolgokra gondoljak. (és most nem kívánok kitérni azokra a szar napokra, amikor már egyetlen egy pozitív gondolat sem jut eszembe - szerencsére azért ezekből igyekszem keveset összehozni)
És ma igazából nincs semmi különös, de úgy érzem nem nagyon motívál jelen pillanatban semmi semerre. Nem tudom hol lennék most legszívesebben, sőt még csak azt sem, hogy egyáltalán biztos vagyok-e abban, hogy nekem nem jó itt.
Szóval az ilyen semmilyen napokon mindig találok egy remek kis gondolatot, amitől fancsali mosoly ül ki a szép kis arcomra.
Az egyik ilyen, hogy holnap színházba megyek, méghozzá az Édes kettes hármasban címűre, amire pont azóta vagyok kiváncsi mióta bemutatták, csak hát folyamatos a teltház, de úgy alakult, hogy Supermutter tudott szerezni jegyet. Az erre való gondolás feldob engem. A másik meg, hogy alig pár nap múlva repesztek le vidékre, hogy rettentesen nagy hévvel kergessem a boldogságot, elkapjam, és pár napig magamhoz szorítsam nagyon erősen.

Tegnap letöltöttem rengeteg sok Quimbyt, mert az utóbbi koncertjük remek volt, de meg kell állapítsam ezredszerre is, hogy a zenék rögzített formában fele annyira se basznak oda, mint élőben. És ez egyébként bók. (hiszen milyen világ lenne az, ahol élőben szarul szólnak a zenék?!) Szóval Quimby élőben odabasz.