Most úgy érzem, hogy minden létező és nem lényt egyszerre utálok. Nincs különösebb oka, csak úgy érzem nyűg ez az egész. Nincs kedvem semmihez, csak ahhoz, hogy egy nap 36 órából álljon, és egyedül Jóbarátokat nézzek. Nincsen semmi bajom, de komolyan, csak most így érzek, és nekem ez jó.
Ezenkívül néha elgondolkodom azon, hogy milyen jó is lenne, ha nem csak a (hellyel közzel) saját erőmből kreált blogdizájn lenne itt, hanem valami szipiszupi. Valami pálmás. Mondjuk. Úgyhogy ha csinálnál egyet nekem, akkor mutasd már meg léci.

Ezenkívül annyira kurvára fain blogot lehetne írni az öcsémről és a csajáról, meg arról, hogy mekkora paraszt vele az öcsém, és hogy mennyire felbassza az agyam a csaja, meg hogy a nappaliban hárman ülünk és majdnem kúrnak, és akkor odaülök melléjük, hogy "gyertek, csináljátok a hátamon". Meg minden nap a tipikus, klasszikus esetek és szituációk, amiket legendákká lehet hízlalni, és amiket előszeretettel mesélek közeli ismerőseimnek. Ezek a: lánykeresztneve-akták.

Ezt még megfontolom. Nem tudom mi lenne a neve a blognak, talán az, hogy otuazocsemesotuacsaja.hu*

*Otu az öcsém** és otu a csaja pont hu.

**Egyébként az öcsém nem otu, ő kurva jó arc, csak néha otu. Keveset otu, de akkor nagyon. Az "otu" pedig azt jelenti, hogy faszparaszttirpák (szabad fordítás).

Na, mindegy, világundor van rajtam. Ez a világ nem érdemel meg engem!!!!!!