Fú gyerekek, hogy felajzattam magam korán reggel! Az van, hogy emlékeim szerint életemben két olyan pasival találkoztam eddig, akitől gyakorlatilag összepisálom magam, olyan eszeveszettül jól néznek ki, és mind emellett olyan humoruk van, hogy sírva röhögök. Persze a négy boyfriend, akik voltak, mind mind ilyenek voltak, csak most arra gondolok, akiknek még a közelébe sem kerülhettem igazán. Az egyik egy sulitársam faszija volt elég sokáig, és párszor találkoztam vele, és kábé levegőt se bírtam venni, meg hunyorogva tudtam csak ránézni, és folyamatosan ziháltam, miközben beszélt hozzám. Konkrétan majdnem belehaltam.
A második egy barátnőm haverja. Az valamivel könnyebb tészta! Akkor találkoztam vele először, mikor Misivel jártam, és kifordultam önmagamból, mikor megláttam... kezemben ott volt Misi, és kb azt éreztem, hogy soha életemben nem éreztem ilyen szívdobogást és ilyen lángoló szerelmet, ami akkor támadt fel bennem, amikor megláttam ezt a srácot. Misi akkor éppen fasz volt velem, kint dumáltam a barátnőmmel, és kérdezi, hogy mi van velünk, és mondom neki: azt hiszem szerelmes vagyok. És akkor erre nagyon örült a barátnőm, hogy végre, de mondom neki, hogy nem Misibe... A csávó rettenet jó arc volt, igazi szuper humor, ami a legfontosabb! Kicsit leoltós, irónikus, minden, szóval, az a fajta humor, amire azt mondják; az intelligencia mértéke.
Aztán természetesen nem volt szó itt szerelemről, Misit szerettem, csak pillanatnyi döbbenet szakadt rám ebben a formában, hogy LÉTEZNEK A VALÓDI VILÁGBAN ILYEN PASIK??????????????
Hát léteznek baszki!
Na de hogy ezt most mi meg hogy meg mért. A barátnőm, akinek a haverja ez a második srác, partit ad a hétvégén, és ott lesz a srácfiú. és most nincs aki a kezemet fogná, amikor megérkezem, és ezenkívül iddogálni fogunk, szóval annyi szent, hogy kibaszottul jól kell kinéznem. Nem lesz nehéz, de azért mégis na! Ja és most találtam meg a wiwen a gyermeket, eszelősen jó képekkel, és most félórája szisztematikusan polírozom a bohócomat.
2007.07.26. 12:54 m01ra
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr716358387
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Réka 2007.07.26. 20:22:47
Melyik nap? szívesen fogom a kezed...ha én megfelelek