I love Budapest

Na öcsikék, ma volt sulika, elég jó volt, aztán mentem dolgozni.
Na ma nagyon ciki volt, mert éppen vadul kutatom a közvéleményt, amikoris a bácsi a telefonban lábszrácsont-törés helyett azt mondta, hogy csont-lábszár-törés, aminek következtébn úgy tört fel belőlem a röhögés, mint Texasban Ewingék alatt az olaj, baszki, nem bírtam abbahagyni, konkrétan ziháltam a röhögéstől, de vágod, amikor így megpróbálod összeszedni magad és komolyan beszélni, de aztán újra kitör belőled az állat. Na, szóval ez volt, és a bácsi szeintem hallotta, hogy röhögök, de a végén már kínomban röhögtem, és mindig visszakérdezett, hogy hogy mondja kedveském, csókolom? Erre még masszívabban nevettem, és már annyira kész voltam, hogy úh, a többiek meg rajtam nevettek és ők sem tudtak dolgozni, Ildi megsimizte a vállam, hogy nyugi, de én csak nevettem és nevettem, letettem a headsetet, és próbáltam a tenyeremmel letapasztani a szám, hogy ne hallatszon ki hetedhét országra kacagó nevegésem. Az a jó, hogy egyáltalán nem volt kínos. Tehát kifejezetten nem.

De nem baj; síelésre gyűjtök.

Ja és ma odamentem az egyik médiaguru tanárúrhoz, hogy uram bocsá, elég volt a mókából, tanítson valamit, mert én már úgy érzem magam ebben az iskolában, mintha csak beszednék tőlünk a lóvét, és basznak az egészre, és a jó kurva anyjukat! Szép az, hogy ennyit kacagok, de első sorban tanulni jöttem ide, és kb kezdem magam úgy érezni, mintha Klauszmanúr két farpofája között lehúznám a bankkártyám minden félév elején, és kb pont annyit ér a vagyon, amit a suli tandíjára fizetek. Szopóka naylóka, de lehet, hogy majd mostantól pedagógus lesz a mádiasztárból. Tessék, lássék. Jógyerek egyébként ez a Klauszmanúr. De azért kifejezetten remélem, hogy nem akad rá erre a farpofás részre, mondhattam volna akárkit is igazából a tanári gárdából. Najó, egy-kettőtől eltekintve, akik azért tényleg eléggé jól küldik a megoldást.