Ma kicsit beljebb vagyok. A nagy riportfilmet eléggé elkezdtük vágni Linivel. A hiradós cuccot Karcsi, meg Ada, meg Dani segítettek felvenni, kurva jó lett. Vicces volt, mert én éppen bent írtam a szövegemet a stúdióban, és mondtam, hogy nekem nem kell semmi extra, csak egy kamera elém aztán csáó. Erre felnézek a monitorból, és mögöttem felrántottak egy fullos hiradós díszletet :D Úgyhogy kurva jó lett.
Aztán itthon vagyok, elkezdtem csinálni a statisztikás házidogát (ami majd a szakdolgozatomban fog kiteljesedni), vagyis csináltam egy kérdőívet. Én kurva macerásan egyesével kiszemezgettem wiwen a hétszázból kb 200 embert, akikről úgy éreztem, hogy válaszolni fognak. A maradékban pedig voltak kifejezetten olyanok, akiknek akkor se küldeném el, ha rúgnák a meggyalázott hullámat. És miután a 200 embert egyesével (kb 2 óra alatt - mert közben ment a Grészklinika is) betoltam a listába, egyszercsak megvadult a wiw és mindet kitörölte. Úgyhogy jó kurva anyád, mondtam magamban, és egy laza mozdulattal elküldtem mindenkinek. A volt szerelmeimnek, a volt tanáraimnak, olyanoknak, akiket sosem hívtam fel "utána" (aha haha), meg olyanoknak, akiket utálok. Na, lényeg a lényeg, persze csak az entergomb megnyomása után realizálódott bennem, hogy holy shit, mit tettem; más csövesek orra alá dörgölöm, hogy idén diplomázom, és hogy satöbbi.
Na de hogy hova is akarok kilyukadni. Kb 10 percen belül a legrégebben látott ismerősöm is kedves szavakkal írt, és kitöltötte a tesztemet. Minimum 30 fős kérdezés kell, de már most több van :) Pedig alig egy órája toltam ki a levelet. Szóval állatira virul a búrám, kösz minden kedves gyereknek, minden válasz plusz segítség!!!!
Lesz itt ne mulass, meg lesz itt minden.
Ja és március 20-ára hozták a szakdoga-leadási időpontját. Április 20-ról. Holy mother fucker shit! Igazából kurva mindegy, ötös lesz, csak el kéne kezdeni. Legalább agyban.
2007.11.28. 00:33 m01ra
3 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr96357945
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
csillag 2007.11.28. 00:46:47
Síelésre má nem gyűjtesz?:)
moira 2007.11.28. 00:50:57
:D:D:D
Majd hétvégén kicsit gyűjtök újra (végre), most pihenek (aha haha), és "csak" a diplomára gyúrok rá.
Odil 2007.11.28. 01:42:55
Ja a szakdogát nem ártana nekem sem elkezdeni :S Azért aludj is néha...ja de most pihensz, akkor rendben :D