Oké, ma reggelre megállt a folyamat. de csak azért, mert a wiwen betelt a postafiókom. De még becsúszott egy válasz ma, ami úgy kezdődött "remélem még nem késő válaszolni". Nem hát!
Na tegnap Fábry jó volt, főleg mert volt benne Ghymes, amit - akármilyen bődületesen szégyenletes is - én egyáltalán nem ismerek, annyit tudok róla, hogy népi jelleggel működik, oszt helló. Most már tudom, hogy vallási töltetű patronokat is lövöget kifelé, de az a szám, amit a Fábryban küldtek, huha, eléggé jó volt. Valamiért én kissé elzárkózom a vallások minden formájától, nem érdekel és kész. És ma utánakerestem annak a számnak, ami volt tegnap, és félreérthetetlenül vallási persze, ami nem baj, mert nem utálom én a vallást, csak nem érdekel, na mindegy, lényeg a lényeg, Ifjú szívekben élek című számuk zenéje olyan mennyei magaslatokra emelt fel tegnap, lubickoltam benne, csodálatos volt.
Aztán hazajöttem, megfagytam. Tudom, hogy mínuszok vannak. Ja végül 100 válasz jött, majd a szakdogához úgyis felhasználom mindet, de most elég lett volna csak 30, egyelőre a szakdoga főpróbája van most.
Szar volt reggel, mert hiába is kértem meg 100x Bazsit, hogy hozza be a múltkor nála felejtett mappám (ami nélkül meghalok, tudod, hülye bölcsészmérnökök mappával nyomulnak, és többen halálukat kívánják), és hiába, és nem hozta be. És úgy kiborultam, mert az egyik beadandó abban volt, és baszki, utálom ezt a hiábavalóságot.
Na de ma végre semmit nem csináltam, nem kellett lótni, meg futni, nem kellett éjszaka egyedül hazajönnöm a bús-hideg városon át, mert ma suli után egyből hazajöttem, azóta megírtam egy házidogát, és most küzdöm ezzel a kérdőívessel... Még kell a kiselőadás.
Ja, végre van jó hír, megdícsérte a tanítóbácsi a filmünket végre.
Egyébként meg most is ezt a számot hallgatom, annyira felemelő, hogy mindjárt elbőgöm magam. És ez nem vicc. Csodálatos.
2007.11.29. 20:58 m01ra
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr506357937
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2007.11.30. 17:43:46
az 'Ifjú szívekben élek' az egy Ady vers, az egyik legjobb, és ez annak a megzenésítése,
én is imádom