Tegnap azt álmodtam, hogy Vágó Istvánná kellett magam maszkíroznom valami forgatásra. Kezembe nyomtak egy marék gyurmát, meg némi mű szakállat, és gyerünk.
Ma pedig azt álmodtam, hogy egy hatalmas nyaralóban vagyunk a barátaimmal a tengerparton. Csodálatos a hely! Lehet szörfözni, és 30 méter mélyre lazásan le lehet úszni a tengerbe, és halak ezerei úszkálnak, és mesés, és csodálatos. Mígnem felbukkan egy cápa. A cápa állati érdekes, mert emberi arca van, és kb két ember hosszúságú. Meg akar enni mindet, és kurva gonosz. Kimászik a partra, bejön a házunkba, és üldöz minket. Mi halálra parázzuk magunkat pár napig, a tenger közelébe se merünk menni. Aztán én úgy döntöttem, megvédem a hazát, és leölöm ezt a rohadékot! Úgyhogy utána jártam, hogy kell cápát ölni. Valahogy rájöttem, hogy a cápák minden vágya, hogy emberek legyenek (fasznak kell nézni a Kis Hableányt), úgyhogy beöltöztem és mentem a tengerbe, hogy magamhoz édesgessem a pokolian gonoszt lényt. Jött is, meg akart ölni. Körbe úsztuk egymást, én halálosan féltem, de olyan haragot és elszántságot éreztem, hogy tudtam; legyőzöm! Cselhez folyamodtam. Mondtam neki, hogy én meg tudom valósítani az álmait, és embert tudok csinálni belőle. Akkor nem hitt nekem. Aztán azt hazudtam neki, hogy én is cápa voltam régen. Meg akart ölni, csak jött felém a hatalmas szájával, állatira féltem. Aztán valahogy kicseleztem, és levágtam az uszonyait. Most már nem volt olyan fürge. Viszont a vérszagra még jobban bedühödött. Aztán valahogy még viaskodtunk, végül levágtam a fejét, és elpusztult.
Utána azt álmodtam, hogy a Tescoba voltunk Bazsival meg unokatesómmal. És az unokatesóm, aki egy elég nehéztermészetű lány, mindenképpen akart venni mogyorót. Én meg mondtam neki, hogy ne vegyen, mert csak kilós kiszerelés van és úgyse tudja megenni, és különben is, mogyoró nyomóóóóór.
És akkor modtam neki a kasszánál, hogy adja ide, visszaviszem és ha találok kisebbet, akkor hozok neki. Visszadta a dobozt és látom, hogy full üres - a Tesco át akart verni minket! De aztán felébredtem.
Hány orvos hívjak fel, hogy mi bajom lehet?
2007.12.27. 11:23 m01ra
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr206357845
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Vicky 2007.12.27. 15:58:49
Nyugi,én mult éjjel azt álmodtam,h a Tescoban vok pénztáros......(előtte-még ugyanebben az álomban-egy szállodában voltam,ahol gyilkosság történt,és a gyilkos engem is meg akart ölni,és menekültem előle.:-S Hogy innen hogy kerültem a kasszába,folamam sincs!) XD