Ez mindent überel baszki, ma azt álmodtam, hogy betévedtem Tarantino filmstúdiójába, amin belül volt valami kaland-barlang. Falon kellett mászni, meg sok agyafúrt feladat volt, hogy kijuthass. És közben ott volt Hego is, aki jött velem, ő is csak ámuldozott, hogy de jó ez a Tarantino World. Aztán egyszercsak jött Tarantino, és állatira összehaverkodtunk, és valami amerikai néven hívott (egyébként úgy rémlik, hogy Loren-nek nevezett), és igazán megkedveltük egymást. Aztán ahogy végigsétáltunk a stúdión, jó sok órán át, elérkeztünk a leguccsó terembe. Ahol a dolgozók rémületes tárgyakat árultak pult alatt; homokosoknak való műfaszokat minden méretben és színben, golyókkal. De kifejezetten anális kalandokra tervezett dolgok voltak ezek. Tarantino nagyon bedühödött, hogy illegális, bűnös kereskedelem folyik a stúdiójában, ezért fenyegetni kezdte őket. De azok meg készültek, és túszul ejtették Bazsikát. Ő egy fürdőkádban feküdt a víz alatt és búvárpalackkal. Aztán felébredtem
Egyébként szigorlat négyes, kurva jó tételt húztam, végeztem a vizsgaidőszakkal, és mivel senki sem volt olyan bátor, hogy egymás mellé tegyen két vizsgát, így én lettem az évfolyamban az első, aki végzett, méghozzá 4,6-os átlaggal.
Állj fel, előttem nem kell, hogy térdelj, én nem vagyok semmilyen isten! Háhhháááá!
2007.12.30. 11:33 m01ra
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr816357833
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
fesztelen 2007.12.30. 14:28:12
van a bolgoomn egy fogas bejegyzés, kcsiit más tészta, téged nemigen fenyeget, de MIHAMARABB tess elmenni dokihoz!
kitartás!