De régen írtam sírva. Hát, én egy igen szenzitív lelkű kislány vagyok, és mindig úgy elérzékenyülök, meg meghatódom. Szóval ma volt a Gray's Anathomy. Huh, még mindig sírok, jaj, mikor Danny meghalt!!!! Az annyira borzasztó volt, és mikor azt a részt néztem, a földön ültem a tv előtt, az égre emeltem a kezem, és úgy sírtam, hogy miért, miért!!!!! Ez nem vicc, bár így vicces lehet, de jaj, és úgy sírok mindenen, hogy azt nem is hiszed el. A sírás rózsa. A sírás jobbá teszi a lelkemet, a sírást nem hagyhatom bent, mert csípi a szívemet utána... A sírástól tudok sóhajtani. A sírás rituálé.

Na mindegy! Lényeg, hogy ma konzultáltam. Na de most már abbahagyom a sírást, elég volt ebből. Még azért kicsit szipogni ér, ugye? Szóval a konzulens azt mondta jó vagyok, és ez feldobott engem. Aztán voltam Andikával tornázni. Olyan remek ez a Péter! Olyan remek. Ha tehetném, csak az ő óráira járnék, ő kíméletlenül átmozgat, remekül bemelegítünk, nagyon jól le is lazítunk, sosincs izomlázam tőle, mindig mindent elmagyaráz, hogy mit miért, és olyan kedves, és mindig mondja, hogy jók vagytok, lányok! aki ezt végigcsinálta az már valami! Meg ilyenek, és ez jól esik a sportoló ember-lányának.
Ezenkívül lehetséges, hogy ma megmozgatta a szívemet egy kedves fiúcska. Akit egyébként nem nagyon ismerek, és lehet, hogy ez elég sajnálatos. De majd bizonyosan ő is éppen ezt fogja írni a blogjába rólam, mikor a mai nap szóba kerül, és töpreng kicsit, majd ír egy kedves levelet nekem, amitől én majd jó alaposan ellágyulok :)