I love Budapest

Jaj, de nagyon! Úgy táncoltam ma este, mintha kötelező lett volna! Mi voltunk a Szentlélek tér két királynője! Na de minnyár, először a magvasabb gondolatok. Haha.

Szóval ma akaratlanul is tönkretettem egy részeg gyerek életét. Történt ugyanis, hogy jöttem hazafelé, és a buszom még nem jött, és vártam a megállóban. Jön szembe egy srác, kicsit ittas volt, és ahogy közeledett volt kicsit szemkontaktus, aztán elbillegett mellettem, majd ment tovább. Gondoltam, hogy én is elindulok gyalog, legalább egy megállót legyaloglok, míg jön a busz. De ebben a pillanatban jött egy másik tömegközlekedési eszköz, melyre felszálltam, és gondoltam megyek vele egyet, mert ott biztos jobb várni, mint itt. Namármost. A busz szépen elhúzott a battyogó srác mellett, majd pár száz méterrel megelőzve őt megállt és leszálltam. És ugyanúgy, ugyanabban a pózban vártam tovább a buszt. Közben láttam, hogy a srác egyre közeledik, és kerekedik neki a szeme, hogy mi a fos? nem elmentem már emellett a lány mellett??? És akkor körvonalazódott bennem, hogy most vélhetőleg azt hiszi, hogy ő a Truman Show egyes számú főszereplője, és hogy az életét csak állandó statiszták alakítják. Szegény kölyök!

A másik dolog! Mekkora oltás (a szó minden értelmében), hogy a megállótól a házunkig vezető úton 4 lámpából minimum kettő akkor oltódik le, mikor én elmegyek mellette. És nem azért, mert állandóan villózik, mert néha látom az erkélyről, hogy égnek azok rendületlenül, de ha elmegyek előtte lekapcsolódnak. Valószínüleg olyan durva kisugárzásom van, hogy még!

A harmadik dolog meg az élet nagy igazságtalanságai közé sorolható. Ugyanis az én hajam derékig ér. De úgy tényleg, nem kerekítek felfelé (vagy lefelé?), és mégsem néz ki úgy, mert csak hátközépig ér, mert felkunkorodik. De még egy kis idő, és tényleg fenékig (vagy soha többé szex (csuriban van a kezem))!

És akkor most a lényeg! Ma Andikával ingyenes kvinbáj (írd: Quimby) koncerten voltunk, huh, de jó volt! Eléggé megbocsátottam nekik! És újra imádom! Annyira impulzív volt, annyira katartikus és felemelő, hogy véges végig ugráltunk, ringtunk és énekeltünk! Szóval fre-ne-ti-kus-volt!!!

Holnap vágok.

Aztán meg kell írnom a két szakmaigyakorlatom leírását. Szupika. Egyikkel nem kell sokat baszakodni, mert ugyanaz, mint tavaly (The Simonyi Konferencia), de a másikkal annál inkább. De az se vészes, mert csak össze kell foglalni, miket csináltam a stúdióban, és az elég sok volt (ivás, bebaszás, smárolás, járás, hányás, vidámparkozás): riportolás, narrálás, egy évig rádióadás, 2-3 tévéműsorszerkesztés, vágás... Szóval van mit leírni.

Na, jóéjt, cukorborsók!