Na jó' van már, elég itt a rinyákolásból. Érdekes, hogy miután Andikával egy órát csicsergünk telefonon, egyből kivirágzik a kripta is. Reggel voltam kozmetikusnál, olyan szép vagyok, hogy belesírok a tükörbe gyönyörömben, aztán takarodtam a rádióba, egyre jobb lesz ez, már nagyon várom, hogy magamat merjem adni ott is fullra (mármint nem élő adásban, mert Jézus se vállalná értem a felelősséget), és ma például megkérdezte az egyik főnök, hogy mikor lesz az, hogy Levivel adásban összevesszünk, és én azt ordítom neki, hogy szüljél sünt!!!, mert már nagyon kiváncsi lenne erre.
Tudod, mikor a Volton voltunk, akkor könnyebb volt az élet, mert velem volt a hozzám legalábbis igen hasonlóképpen retardált és elmeháborodott Mártingó, akivel lehetett ipari szinten egymás alá nyomatni a lovat, és akkor ott aztán kő kövön nem maradt. Most meg néha néha, mikor kibukik belőlem valami* (szerintem) kurva vicces, például tegnap jött a Blikkkk, hogy lencsevégre kapjon minket (persze én tiltakoztam, és kértem a fotóst, hogy akkor most csináljunk olyan képet, amin csak a Levi van), és akkor mondtam a Levinek, hogy vigyázzon, mert bemondom e színvonalas, tartalmas folyóiratnak, hogy csak ülve tudsz vizelni. És én vigyorogtam, ő meg asszem kevésbé. De lehet, hogy ez nem akkor volt, hanem egy másik hasonló fassságkor.
A vágóban voltam este, ami elég szoppancska, de azért nem gáz, mert most zsírkutya a dolog, mert 2 videoklipet kell vágnom, és tudod, én videoklipvágó akarok majd lenni egyszer, ha nagy leszek, mert baromi tehetséges vagyok. Talán még annál is jobban.
... és egyébként meg milyen alapon csíp meg engem szeptember közepén egy szúnyog?
* Mikor most ezt visszaolvastam, hirtelen a hányásra gondoltam, de ti ne tegyétek.
2008.09.11. 22:23 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr896356885
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.