Bejegyzés a piszkos kis titkaimnak:
- Maya, te biztosan emlékszel, mikor arról írtam, hogy hogyan lehet kellemetesen betaszajtani úgy, hogy ne kelljen a fos alkoholos érzést a testedben tudni. Nos, igen, ez volt a vodka-limonádé. Ma (és már többedjére is) azon munkálkodtam, hogy inni, de mégse betajtékolni. Hát lőn. A tuti recept erre a "hozott is valamit meg nem is"-dologra, a 1/4-es fröccsenet. Ami - igen, jól látod - egy deci borból és 4 deci szódából áll, és megkönnyíti a lelket és a testet. Csak javasolni tudom. Mert így egész este ittam, mégis megmaradt az agyam. És ez csodálatos.
- A másik. Simon Kornél. Ma is színházban voltam. Vagyis ma volt a nagy Simon kontra Kiss bulika. Hát, Simon kiütéssel győzött. Magasan. Torony magasan. Imádom. Elvesztem.
Mindjárt irány a Szenvedélyek napja, megyünk Anderral Hahota jógára, boztos keveset fogunk röhögni.
Tutira vágod, hogy az ikrek később tanulnak meg beszélni, mivel ők bébi korukban egy egy sajátságos nyelvezettel kommunikálnak, ebből kifolyólag nem érzik a nyomó szükségét annak, hogy ép szavakkal fejezzék ki magukat. Nos, mi Andival ilyenek lehetünk. Annyira jó, és ma annyit röhögtünk a színház női wc-jében a darab után, hogy konkrétan BEZÁRTAK minket, úgy kellett kimommandózni magunkat a szopó- (művész-) kijáraton. Ezt már szeretem!
2008.11.21. 02:59 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr276356689
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.