Jaj. Hát két nagyon kemény estén vagyok túl. Pénteken a lány muri volt. Bettienél gyüledeztünk, Vörös, Klau, Csilla, Niki, Eszti. Nagyon jót beszélgettünk. komolyan, nagyon jó beszélgetni némelyikükkel, segítenek tisztán látni, és segítünk egymásnak. Ritkán gyűlünk így össze, de akkor nagyon. (És hát nyilván, mint minden csaj buliban, a végén szexis fehérneműt húztunk, és mézet csurgattunk egymás testére.) Nagyon jó este volt. Persze közben bennem van folyamatosan, hogy Tomival mi van. Nincs jobban. Áh, kivagyok.
Szombaton meg Quimby koncerten voltunk, Andi, Muciúr, Dóri meg én. Extramegakirály volt! Sújtott, ütött, vágott, szúrt, mint egy kötőtű. Felemelő volt. Szívesen lenyalogattam volna Kiss Tibbi nyakáról a párát, de hát ki nem?
Viszont! Utána, miközben vonultunk kifelé a Pecsából örvénylik a tömeg.. kit láttam meg? Simon Kornélt. Jaj, de odavagyok érte. Komolyan az első perctől kezdve odavagyok. Jááhájj, de jó lenne megismerkedni vele. A nézésben, amikor összenéztünk a tömegben, azért belesugároztam, hogy hé, baby, érezd meg a telefonszámom, és keress meg!
Aztán éjszakaival elhaladtunk az évfolyamtalálkozóra, kiváló volt! Andi is jött, szóval nevettünk, mint az állatok, istenem, nagyon jó volt. Csak ne rúgtam volna be annyira, hogy a végén olyan idióta szituációba keveredjek, hogy azt érezzem, hogy nekem az jó, hogy a számomra maximálisan irrelváns hímnemű egyén a két mellemet kedvesen két tenyerével fedi, és így álltunk. Nonszensz. Az ilyen helyzetekért nem iszom újabban. Ja, és hánytam is. Fasza. És most nagyon szarul vagyok.
Na, de lényeg az, hogy Quimby ütött, tarolt, és Simon Kornél pedig dobogtatja a szívemet. De persze nem komoly az ügy, de annyira szimpatikus nekem. És majdnem kollégák lettünk! Már úgy értem ő is olgozott ott, ahol most én.
Na, megyek, végem van, komolyan készen vagyok. Aztán még két nap meló, utána 5 nap szünet! Holy Shit, mennyit fogok aludni!!!
2008.12.21. 20:20 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr626356627
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.