I love Budapest

Szóval tudjátok, jön a családba egy babucika. Mikor Tomi meghalt, írtam, hogy jön Sonika és Robika első csöpp kölke. Sose gondoltam volna, hogy egy babuska születésétől ilyen keservesen fogok majd sírni - bánatomban. Pedig nagyon vártam a bébikét, és már a mamája pocakjában nagyon szerettem. Májusban érkezett volna Hannácska, május végén. De tegnap a mamájának elfolyt a vize, és megszületett! 6 hónapra! Kisbabácska! Nagyon picike, nagyon oda vagyok, oda van mindenki, első kisbabája Robiéknak, és olyan picurka, te jó ég, 95 deka, de állítólag mesegyönyörű! Istenem, még 2 hónapig tuti bent kell lennie a kórházban, az első hét a kritikus! Újra ugyanaz a kibaszott érzés, hogy valaki, akit szeretek kórházban van, és izgulunk, és drukkolunk, komolyan, én ezt az érzést soha a büdös kurva életbe nem akarom érezni többet! Hannácskának meg nagyon szorítok, meg az anyukájának is, mert császározták! Úgyhogy édes kis drágáim: makulátlan egészséget kívánok! Hannácska, légy erős, egészséges babuska!

Na, ez a legfontosabb. Aztán a többi.

Csütörtökön voltunk SCH-ben, Dzsezzklub volt, Andrisék zenéltek. Ott volt a korábban Kövesiként aposztrofált kedves fiú is, dumálgattunk egy kicsit, aztán Hegoékkal is, aztán meg elkezdtem arra gondolni, hogy mi van, ha egy nálam pár évvel fiatalabb fiúcska tetszik, de aztán abbahagytam az erre gondolást. De lehet, hogy a hír igaz. Még nem tudom. Legyen meglepetés.

Aztán pénteken korán hunytam, mert szombaton reggel 7-re jöttek értem Ági, Ildi meg Attika, és mentünk síelni. Hát.. aki már tud síelni és 180 km-s pályákhoz szokott, annak semmilyen formában nem ajánlom a hazai terepet, mondjuk annál sokkal jobb volt, mint amire számítottam, de valahogy egyáltalán nem volt poén, hogy 20 perc sorban állás után 20 mp alatt leérek, de úgy, hogy még fel se tudtam gyorsulni rendesen. Szóval nem nekem való, megint egy tapasztalattal bölcsebbek lettünk. Viszont nagyon jól éreztük magunkat, remek volt kimozdulni, meg azért mozogtunk is egy kicsit, úgyhogy a nap összességében nagyon jól telt. Aztán hazaértem, és Anyu mondta, hogy van egy jó meg egy rossz híre... Éreztem, hogy baj van. És akkor mondta, hogy Hannácska megszületett. Egyből sírhatnékom lett, mert tudtam, hogy ez nagyon korai, és egyből éreztem, hogy ez most Robikának meg Soninak milyen kurva nehéz, hogy eddig is dráma dráma hátán volt a családomban, és hogy Soni terhessége cseppet sem volt zökkenőmentes, és hogy most ez a kis csöppség 95 deka, anyira picurka, hogy el sem tudod képzelni! Olyan korán érkezett, hogy senki se számított rá, váratlanul beng, itt a baba, nagyon korán! Sírdogálok néha, hogy mért történik ennyi minden szar újabban a családomban... Szóval aggódom, de bizakodó is vagyok. Az első egy hét kritikus. Kis drága Hannácska!

Na, aztán tegnap este volt szombat este. Mentünk Hego koncertre, ott volt a nagy régi csapat, Fütyök, Andris, Karesz is lenézett, és még vagy 100 ember, akit ismerek, a koncert nagyon klafa volt, de egyre csak a kisgyereken járt az eszem. Aki fiatalabb nálam pár évecskével. hirtelenjében erős vágyat éreztem arra, hogy megöleljem, vagy valami ilyesmi. De ő csak sürgött-forgott, kislánykák lihegtek a nyomában, én meg inkább Danival beszélgettem, meg a másik Danival, meg mindenkivel, néha azért ezzel a kiskölyökkel is, és bár erős a vonzalom a részemről, azért mégis túlzásnak érzem én ezt a korkülönbséget. Ha jól rémlik, 5 évről van szó. Aztán jött egy srác a semmiből, és mondta, hogy szereti a mosolygós embereket, és milyen klassz, hogy mosolygok, és aztán beszélgettünk, meg táncoltunk nagyon sokat, de aztán ő kicsit rám akart mászni, viszont én meg egyáltalán nem akartam, hogy rám másszon ez az idegen csődör, aki nem is tetszett nekem, de nagyon kedves volt, aztán csak jött, hogy ő megcsókol, én meg eleinte udvariasan mondtam neki, hogy hélóhéló ácsi ácsi, aztán meg elköszöntünk a sráctól és leléptünk (mert Andikával voltam), és olyan fél 5 körül hazaértünk. Bár nem rúgtam be tegnap igazán, kicsit másnaposan érzem magam.

Ma meg családi ebéd volt, nem volt egyszerű a dolog, valami sznobéria helyen voltunk, ahol semmi normális kaja nem volt, csak ilyenek, hogy Paréjjal* és kecske sajttal futtatott oregánós és fenyőmagos jércemell, illatos borsos jázminrizzsel, én meg a normális, embernek való kajákat jobban szeretem, szóval nem nagyon volt nagy kaland ez a dolog, ám az annál inkább, hogy Mamuval (akinek agysorvadása van) már nem nagyon lehet sehova elmenni, annyira le van már épülve, nagyon fáj ez nekem.

Annyira szar, hogy ennyire imádom a családom, és ahelyett, hogy csupa klassz történne, csak a szar van mindig. De remélem, Hannácska mielőbb rendbe jön, és sok kacagás és sok bébis mese lesz még! Szóval, drukkolj ezért a kis porontyért!

* 20:50 - újra elolvastam a bejegyzést, hát hogy írhattam azt a paraj helyett, hogy paréj? Jézus! Fáradok :D