Munka megvót, de már reggel éreztem a dögrovás-szagot, átjött Andika, főztem neki tonhalsalátát, nagyon tehetséges vagyok, de eközben nagyon fájt a torkom, meg alig láttam, de mondom, én vagyok az ügyeletes terminátor, hánehogymá.
Hát mondanom sem kell, hogy dehogynem.
Úgyhogy már hazafelé filózgattam a buszon, hogy megyek még egy kört, mert fájt az egész testem, fájt, ahogy hozzáért a bőrömhöz a ruha, fájt a fejem, fájtak a csontjaim, alig bírtam el a táskám (ami egyébként egészségesen is normális), aztán haza, 38+, faszom. Hívtam a főnökbácsit, hogy ugyan ájjájáj (egy levelet felkapott a vihar, ájjájjáj, lehet a szívben is zivartar), lehet kéne valakit beszedni a kispadról tarcsiba, mert ha reggel is van lázam, akkor nem szívesen mennék be azért, hogy mindenkit megfertőzzek (mondjuk senkihez nem nyúlok egy ujjal sem, esküszöm), és aztán engem verjenek pépesre. Én is szívesen megcsapkodnám a vírusgazda arcát péklapáttal. Nem nagyon éri meg anyagilag betegnek lenni. Hát még egészségügyileg!
De Hanikám minden nap jobban van! Remélem száz éves korig és tizenöt dédunokáig nem is lesz megállás!
2009.04.16. 22:00 m01ra
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr896356321
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
