Ma már konkrétan az agyvérzés kerülgetett. De még élek. Bent voltam negyed kilencig, ami azt jelenti, hogy 65%-kal dolgozom többet, mint a hivatalos munkaidőm. Ami még nem is lenne akkora probléma. A baj az, hogy miközben ezt a bizonyos projektet csinálom (ami egyelőre szupertitkos), eltelik az életem, plusz elmegy a hangom. Ma már olyan hangok jöttek ki belőlem beszédhang címen, hogy egyedül vinnyogtam a röhögéstől saját magamat visszahallgatva. Tényleg súlyos teher ez rajtam. És bár nincs semmi ellenérzésem a főnökeimmel kapcsolatban (és ezúton üzenem nekik, hogy sziasztok), azért letör néha ami van, vagy éppen ami nincs. Sajnálom, hogy ilyen szuperrébuszos vagyok, de úgyis tudom, megőrültök néha egy kis burkolt információért. Egyébként meg ezen titkos és bizalmas tevékenységem közben megismerem a kollégáimat, hiszen az esti műsorsáv képviselőinek javával még az életemben nem találkoztam.
Azoknak meg, akik voltak oly kedvesek, hogy írtak nekem az állítólagos névnapom alkalmából (amire egyébként Linike hívta fel a figyelmem), szeretetteljesen köszönöm. Néha fel bírnálak falni benneteket!
Na, nem csöpögök tovább ilyen csacsiságokat. Lényeg az, hogy szopás az élet, gyerekek, jó nagy torkosborznak érzem magam újabban. És ez not so funny.
Egyébként, hogy egy kis cukiság is legyen (minden napra tervezek egy kis cukiságot/édiséget {ÜSS!!!!}, a pszichológusok szerint igen kecsegtető egy kis cukiság), ma járt bent nálunk egy helyes fiúcska. és most egyszerre fogok idézni Foxtól, magamtól és a Jó barátokból:
Moira üzenete:
*ma ez a cuki fiúcska volt bent a rádióban
Moira üzenete:
link
Moira üzenete:
*este negyed 9ig szoptam bent :S
Moira üzenete:
*mármint nem a srácot :D
Foxy üzenete:
*és mi volt?
Foxy üzenete:
*nézem..kedves kis gyerek
Moira üzenete:
*édes volt
Moira üzenete:
*hát nagyon nagy dolgok voltak
Moira üzenete:
*bent éppen arról dumcsiztak mögöttem, hogy mennyi versenyt nyert itt meg ilyen világ verseny meg olyan, és akkor odafordultam ehhez az idegen kölyökhöz:
Moira üzenete:
*EZEK RÓLAD BESZÉLNEK? :D
Foxy üzenete:
*hehe
Moira üzenete:
*aztán ennyi :D
Moira üzenete:
*de védekeztünk, nyugi
Ezzel zárom is szimpatikus soraim, maradok hű olvasóm és szeretettel ölel:
Lenor
2009.01.27. 23:50 m01ra
Szólj hozzá!
2009.01.27. 09:08 m01ra
De dddurva! Azt álmodtam, hogy tűz volt a házban, de a mi lakásunkban pont nem, és pár lakó átmenekült hozzánk a házból, és kiderült, hogy itt lakik a főnököm és a főnököm főnöke is, sőt, a főnököm főnökének a főnöke is. És akkor még pár régi általános iskolás osztálytárssal együtt mind átjöttek hozzám. Szerintem agyamra ment a főnökség. (jelzem, megértem magam)
Na, megyek, ma nagyon jól fogok kinézni. És hogy Uri Gerrel szavaival éljek: Bocsánat, csak nagyon izgató vagyok.
Szólj hozzá!
2009.01.27. 01:28 m01ra
Jó lenne már, ha szerelmes lennék valami helyes ficsúrba, már azzal is megelégednék egy kicsit, ha valami rövid, plátói dolog lenne.
Szólj hozzá!
2009.01.26. 21:57 m01ra
Nagyon fáradt vagyok, úgyhogy rövid leszek. Szombaton volt valami, de már elfelejtettem. Jaj, de mi lehetett? De tényleg nem emlékszem. Ja, igen, voltunk a kisbabák szülinapján, annyira cukrok, hogy elmondani nem tudom! Aztán este összegyűltünk; Pirospetra, Bogika, Pintyi, Fox, Réka meg én. Remek, kiváló csajos mulatság volt, sok szaftos témával. Aztán Pintyő meg én elmentünk Corvintetőre, hát elég szar volt a zene, de azért ott voltunk, lepaktáltunk két sráccal, nagyszerű volt. Aztán kb reggel 6-ra értem haza, összességében egy jó közepes este volt. Minden esetre rám fért.
Aztán vasárnap.. Hm... Henyéltem, az tuti, meg aztán mentem vidéjkre Andikához, no, meg előtte véresre vásároltuk magunkat, úgy csaptam el 20 ezer forintot, mintha kényszerítettek volna rá. jaj, és megvettem a parfümöt is! Hozsánna!
Szopóka van bent a munkahelyen, ma plusz 3 órát tölötem bent. Nehéz ez, és főleg vérlázítóan időigényes...
Most hajat mosok, és megnézem a legújabb Grey's-t. Ha valaki tudja mér' a pékfaszér' nincs még fent az új (14-es) Szülifeli a neten, akkor az dobjon már egy ímélt. Köszi.
Szólj hozzá!
2009.01.24. 01:59 m01ra
Kétféle ember van. Az egyik minden nap más parfümöt használ; amelyikhez éppen kedve van, betéved egy parfümériába, és az éppen szimpatikusat megára fújja, több illatot szeret, és nem tud dönteni. Én a másik vagyok. Én csak egyet szeretek. Évek óta - mint azt több ízben mondottam volt - érzek az utcán egy bizonyos parfüm illatot. Amit imádok. Nekem találták ki. De sosem tudtam meg, mi is az. Aztán megéreztem egy napon egy ahhoz hasonlatosat. Lecsaptam rá. Ralph Lauren, Polo Sport. Ezt használom mondjuk 2 éve, előtte meg szintén nagyon sokáig a Clinique Simplet használtam, mert imádom. De annak ellenére, hogy mind két illatért megveszek, ezek még a közelébe se érhetnek álmaim parfümjéhez. Nem régiben Andreával betévedtünk egy illatszerboltba. A vakmáknak köszönhetően éppen harmadikként egy olyan üvegcsét vettem le a polcról, ami AZT az illatot tartalmazta. Nem httem el. Ezer közül is felismerem! Donna Karan - Be Delicious. Csodálatos.
Szólj hozzá!
2009.01.23. 23:29 m01ra
Ma elég minimal vagyok. Ma irdatlan sokat röhögtem, azt hittem meg is szülök talán, elég jó volt. Ja, tegnap Bazzsernál aludtam, fasza volt. (sőt, talán még most is van neki - de kurrrrva vicces vagyok még ezekben a késői órákban is)
Aztán munki, aztán Anikához húztam ki a vérbe vidéjkre, aztán mentünk a rémület bulijába, mert olyan kedves vagyok hozzá, hogy az már fáiáj.
Édes istenem, de kivan már a tököm!!!!!
Szólj hozzá!
2009.01.21. 22:21 m01ra
Kihagytam egy kedves történetet. Tegnap vadul dolgozom, vért izzadva, mikor belépnek a szerkesztőségbe férfiak. Reflexből, köszönök, helo, majd folytatom a munkát. Aztán miközben szerkesztek, éppen mint Arthur Dentnek, bevillan: Fejes. Szerkesztek még tovább, csajos témák, érted, majd bevillan még egyszer: Lukács. Váh! Itt vannak a Tankok, gyorsan félre vonultam kicsapni a dohányzóba (na, jó, csak Andikát hívtam fel), majd utánam jött Saccer, kicsit nosztalgiáztunk, hogy hí, de szeretjük őket kisbaba korunk óta, és hogy menyire lenne vajon gáz, ha innen kimenvén egyenest eléjük térdelnék. Röhögtünk, aztán látom, beközelítenek ezek is, jáj, aztán ott ülnek, hevernek mellettünk, Sacika kimegy, én felidézem a fejemben az aznap esti műsorokat, majd céltudatosan ráérdeklődöm: Ti mégis melyik műsorba jöttetek? Az Európa kávéházba, az Estimesébe vagy a Póker magazinba?
Ma meg remek volt a munki, nagyon szorgos kis hangya vagyok, büszkeséget érzek, meg is veregetem a vállam.
Ma Rebecával, Gerdával és FiRpoval remekbe szabott kártyapartit csaptunk a helyi krimóban.
Na, húztam, megnézem az új Szülifelit.
Szeretettel ölel: Martha Joker
Szólj hozzá!
2009.01.21. 10:49 m01ra
Tegnap este Heggerrel elmentünk Olivérhez, aztán ennyi. Sok minden eszembe jutott, de mára mindet elfelejtetem. Fáradt vagyok.
Szólj hozzá!
2009.01.19. 23:18 m01ra
Fú, gyerekek, annyi szopatás (retardáltaknak külön felhívnám a figyelmét, hogy a "szopatás" egy szleng kifejezés a kibabrálás, erőn túl való teljesítés fogalmakra) van a munkahelyen, kicsit már zihálok. De például ma 2,5 órával dolgoztam többet, mint amennyi a munkaidőm, és még pluszban jön sok-sok szopinyali, de ezekre már ki sem térek, de hogy egyszer a szerkesztőségben fogok a Valószínűtlenségi hajtóműtől lélekrákot kapni az kurvaélet. Február 1-éig csak eppen addig kell dolgoznom, míg ki nem rohad a belem a testmből. Nyámmmi. Móricka naívan azt gondolja, hogy leányálom a médiabiznisz!
Holnap is folytatódik. Az van, hogy megbíztak egy kedves munkával, amit ha nem ilyen iramban és nem ilyen mennyiségben és nem ilyen körülmények között kéne csinálnom, még élvezném is, de így nagyon szenvedek. Nem kell sajnálni, kapjátok be inkább.
Ma jó hangulatban vagyok. Az ideg ráhúzódott a kedvességemre.
De amikre gondolok: szerdán kártyapartizom a régi bandával, szombaton a kisbabákhoz megyek, 31-én Quimby koncserto, február 1-től meg remélem jobb lesz az életem! De erről még nem fecseghetek. Köt a titoktartási szerződés.
Szólj hozzá!
2009.01.19. 00:22 m01ra
Ma eszembe jutott, amit egyszer még gyerekkoromban apukám írt az emlékkönyvembe; Amikor megszülettél, mindenki mosolygott, csak te sírtál. Élj úgy, hogy mikor meghalsz, mindenki sírjon, csak te mosolyogjál!
Van olyan, hogy elképzelsz valamit, és nem úgy történik. Aztán van az, amikor valami megtörténik, de mégsem tudod elképzelni, hogy ez megtörtént.
Ma volt Tomi temetése. Kettéhasadt a szívem. Ez az egész képtelenség.
Írnék még sok mindent, de az már nagyon lelombozó lenne. De az agysorvadásos Mamukámnak ma volt egyetlen világos pillanata. Azt mondta nekem, a keresztlányodnak meghalt a nagypapája.