I love Budapest

El ne felejtsem megkérdezni, hogy jövő héten szerdán megyek-e sétarepülni vagy sem! Ezenkívül ma van Vöröske születésnapja.

Volt egy kis szerelmi történet, de nem komoly. Egyelőre. Bruhaha. Lényeg az, hogy a semmiből, hirtelen elkezdtem sokat gondolni egy nálam jóval fiatalabb kis kölyökre, aki kereken négy évvel fiatalabb nálam. Nem tudom, hogy történt az eset, egyszer csak a semmiből azt éreztem, hogy milyen helyes, meg kedves, és milyen jó is lenne mellette ülve dumcsikázni, esetleg gurgulázva röhögni. Aztán valahogy egyre kevésbé tudtam szabadulni az ábrándoktól, miközben az volt bennem, hogy ez meg honnan jött a fejembe? No, persze a srác tényleg nagyon kedves és helyes, szó se róla, csak egyszerűen nem ismerem annyira, hogy ezek a gyanúsan hirtelen felgyülemlett érzések adekvátak legyenek. Aztán találkoztunk csütörtökön, egy kicsit dumálgattunk, aztán a hétvégém azzal telt, hogy gondolkodtam, hogy akkor mi is van itten. No, persze sok más aktív tevékenységen túl. Aztán tegnap este megint összefutottunk (ő is meg én is társasággal), váltottunk pár kedves szót, de nem lettem sokkal beljebb. És mivel tudom, hogy mindenki olvas, és most az olvasók 75%-a imádkozik istenhez, hogy add, hogy én legyek a titkos, besurranó csóklovag!!, tájékoztatásképpen mondom: nem te vagy az. Sorry.

Ma is összefutottunk, úgy örültem, hogy látom. Aztán lehet, hogy ez csak valami pajzán szimpátia, ami a bolondját járatja velem. Egyelőre nem tudom - legyen meglepetés!

De voltak ám érdemi dolgok is. Például dolgoztam, és olyan kurvára tisztelem magam! Amit én eltűrök néha, azért már konkrétan díjat kéne kapjak, de minimum egy Disney Landet. Vagy egy kifogyhatatlan, M-A-C kozmetikumokkal teli bőröndöt. Esetleg az új tornacipőt, amit vagy két hónapja kinéztem magamnak, de nem bírják egyszerűen behozni az országba. Vagy mondjuk elfogadnék pár kedves heti jegyet az ország fesztiváljaira. Vagy például nem jönne rosszul egy lakás. Vagy egy sziget. De tényleg, semmi extra.

Aztán mentem vágni, orrba-szájba, vágok, mert különben elfelejtem. Ez nem ám olyan, mint a bringázás, nehogy azt hidd! Ezt úgy elfelejted, mint Ricsi a Kis herceget. Úgy járt, hogy nagyjából 20 évesen rálelt egy bakelitlemezre, aminek borítóján a Kis herceg rajza volt. Egyből felszínre törtek a régi emlékek, hogy hányszor és mennyiszer meghallgatta ezt a bakelitet, és hányszor és mennyiszer sírt újra és újra, mert olyan csodálatos és mindent elsöprő volt a történet. 20 évesen gondolta beteszi a lejátszóba és nyom egy nosztalgia-flesset. Erre csórikám azt tapasztalta, hogy baromira oroszul van a mese, és egy árva mukkot sem ért belőle, ugyanis gyermekkorában az orosz származású édesanyja révén perfekt volt oroszból, de ahogy cseperedett, szépen lassan mindent elfelejtett, és ott ült húsz évesen gyermekkorának egyik legmeghatározóbb meséjével egy fura fintorral az arcán a lemezjátszó előtt, hogy áh, mekkora humorista az élet!

Nem az a durva, hogy az 1990-ben születettek már nem csecsemők, és nem kell őket pelenkázni, és tudnak írni és olvasni, de már legálisan vásárolhatnak dohányárut, és bármelyik szórakozóhelyre betehetik a lábukat. Betti, baszod, ez a durva, nem a smirgli.

Ez a hetem elég zsúf volt, így külön ajándék, hogy Ándrejjal végre egy igazi, kiváló dumálást tudtunk rendezni a Goldmann tér környékén. Sírás, nevetés, és nyártervezés ipari mennyiségben.

Reggel korán keltem, mentem manikűröshöz, mert - miképpen az ismeretes - a vérfertőzésen kívül mindent ki kell próbálni. Olcsó játék hülye gyerekeknek.

Aztán apunál ebíd, oszt haza, oszt mentem akkor erre a rendezvényre Andreával, és akkor ott kellemesen elfogyasztottunk egy üveg bort, miközben természetesen megváltottuk a világot, és semmiképpen (itt szeretném a zárójelben kifejezetten kihangsúlyozni, hogy SEMMIKÉPPEN) nem követtünk el okirathamisítást.

Most régen elillant - vagy tán sosem volt - kamaszkoromból idéznék, mikoris minden levelünket a következő sorokkal zártuk:

Ágyő, Múzsám, csókolj homlokon, mégpedig ott, ahol én akarom.

Na, csöcs.

Ma volt munkácska, mennyei volt, aztán SCH, befejeztem a vágást, de még csütörtökre meg kéne vágni valamit. De nem baj, mert hétvége van, és ez csodálatos, és tudod mi még a csodálatos? Hogy este nyolc előtt öt perccel mennek a rádióban a mesék, amiket én mondtam fel, és szoptam vele éjjel és nappal.

És mivel pénteken, szombaton, vasárnap és hétfőn is egymillió fokos lázzal fetrengtem itthon lázálmok közt, így nem volt alkalmam seggére verni a fene nagy fizetésemnek, amiből akár téged is megvehetnélek dekára pontosan, úgyhogy gyorsan vásároltam a tegnapi három pár cipő mellé egy olyan kompenzációs nyári ruhát, hogy magam is megirigyeltem magamat.

További szép estét, gyerekek.

Egyébként meg, ha a google nem ad ki, akkor mééééééért van az, hogy ma megismert emberek ma megtalálják a blogot? És most ezt nem úgy kérdezem, hogy miért, hanem, tudod, ahogy Chandler; MIÉÉÉÉRT?

Nem hiszem el, hogy ez eddig csak nekem tűnt fel; Michael Jacksonnak tejfehérek a gyerekei és emellett tejfölszőkék. Nem hiszem, hogy a génállományát is felülírta volna a plasztikai sebész. Na, nem fura???? Postás-szagot érzek.

Moira: Mondtam, hogy az XY szerintem nagyon rám van állva?
Andika: Nem mondtad, de szerintem ez természetes.

Andika aztán tud bókolni! Na, takarodom dolgozni.

Vettem ma három cipőt, levezetem egy rádió- és egy tévéadást, beszart a telefonom, tetszik egy egészen kicsit egy egészen kicsi fiúcska. Hát így élek: zajlás van.

Itt és most szeretném megköszönni minden kedves érdeklődőnek, hogy megírta, hogyan tűnhetek el a guglájból, ugyanis a küldetés sikerrel járt!

Kösz!