I love Budapest

A bejegyzést egy mai esettel és egy ordenáré káromkodással kell kezdjem.

Ma majdnem befejeztem a blogot a vérbe, mert majdnem elcsapott egy eszelősen szájbakúrt motoros, akinek szíves édesanyját ezúton is szeretném integetéssel üdvözölni, és gratulálni neki a legmélyebb tisztelettel, hogy szép nevelés!

Nos, ahol dolgozom, nagyon sok paraszt fordul meg. Mármint a környéken. Olyan típusú emberek, hogy a világ legdrágább autójában ülve nem engednek át a zebrán, és ez még a jobbik eset, mert se csecsemőt, se nénit nem kímélnek, sőt, némelyik rám dudál (!!!) miközben a zebrán vagyok, sőt, némelyik telefonál (!!!) vezetés közben és egyszerre rám dudál (!!!), hogy mégis mi az anyámat keresek a zebrán, mikor neki ilyen drága és gyors a kocsija.

Na, de a mai mindent vitt! Éppen gyanútlanul nekiiramodom a zebrának, nézek balra először, ahogyan azt tanították nekem; semmi. Lendülök, odaérek az út feléhez, nézek el balra; semmi. Megindulok. Ebben a pillanatban tőlem fél kibaszott méterre BALRÓL elszáguld az orrom előtt egy motoros. Tényleg, de tényleg, majdnem bezárt a bazár.

Holnap egészen biztosan küldök neki egy számot adásban.


Na, a tegnap este! Munka után mentem a konferenciára, idén sok éve először nem én voltam a konferanszié, de talán jó helyre adtam a stafétát, de lehet, hogy még egyszer egy nagy fináléra visszaköszönök jövőre. Eközben találtam egy telefont, máris hívtam a gazdájának a legutoljára tárcsázott emberét, és mondtam, hogy én ezt szeretném visszaadni. Erre a vonal végén a lány, hogy vigyem el ide meg ide. Na, le is tettem, hívtam a második számot, ami benne volt, ő már jobb fej volt, azt mondta érte jön. Úgyhogy örömet okoztam, legyen Nektek is alap, hogy ha találtok valamit, megkeresitek a gazdáját. Léci, mind kerülhettek olyan helyzetbe, hogy elhagyjátok az iratotokat! Szebb világot! Világbékét!

Lényeg az, hogy ez eltartott jó sokáig a konferencia, utána a rámolásról nem is beszélve. Közben persze életre szóló barátságok köttettek, nagyon sokat szeretek onnan, de igazán. Végül olyan fél tíz magasságában megérkeztünk a rendezvényre, rajtam már 10 pulcsi volt, és még így így is fáztam, és fogadjunk, hogy azt hiszed nem volt mindeközben rajtam símaszk, pedig kurvára volt. És ez nem vicc, símaszkba sosem ismertem tréfát.

Lényeg az, hogy utána mentünk SCH-be, az afterre. Tudjuk, ha Konferencia after, akkor ott kő kövön nem marad! Hát eképpen volt ez most is, annyi különbséggel, hogy mivel nekem hétköznap következett, illetve antibiotikumot szedek, tökéletesen lehetetlen volt, hogy igyak, úgyhogy megszakítottam egy remek hagyományt, de szerencsére a 100 fős csapatom egyike se érzett hozzám hasonlatosan, így mind nagyon keményen beivott (na, jó, talán egy-két kivétel akadt). De olyan szinten, hogy annyit nevettem, majdnem hánytam.

Például az egyik srácfiú - nevezzük Bendegúznak - elég viccesre itta magát, és a következő párbeszédek zajlottak.

Helyzet gyakorlatok következnek - avagy Mit mondj a biztonságiőrnek egy szórakozóhelyen, ha kiszúrja, hogy matta részeg vagy?

Bendegúz az asztalra dőlve, Superman pózban pihen. Ádám odalép, kérdezi, Bendegúzkám, jól vagy? Erre Bendegúz artikulátlanul: Óóó, urrram, kérem, náággggyon jól! Erre Ádám viccesen azt mondja neki, hogy ha esetleg egy szórakozóhelyen kerülnél hasonló állapotba, és a kedves biztonsági ember odamegy hozzád az imént feltett "jól vagy" kérdéssel, akkor és csak akkor egyetlen válasz adható, anélkül, hogy utána kivezetne az őrúr. A mondat pedig a következő - avagy az optimális eset:

Őr: Jól vagy, kisköcsög?
Bendegúz: Köszönöm kérdését, minden rendben, jól vagyok.

De erre mondom nekik, hogy még egy mondat van esetleg, amivel ki lehet bekkelni a _hajnál_fogva_kivitelt, mégpedig:

Őr: Jól vagy, kicsirigó?
Moira: Köszönöm kérdését, minden rendben, nem azért hánytam az előbb, mert részeg vagyok, hanem mert terhes.

Erre Bendegúz elkezdett röhögni, hogy ez a mondat az ő szájából elég viccesen hatna, de azért megoróbálná. Na, akkor Ádám megint felveszi az őr szerepét, addig Bendegúz szépen felvette szokásos Superman pozitúráját, majd jön a kérdés:

Őr: Jól vagy, kisköcsög?
Bendegúz: Köszönöm kérdését, minden rendben, nem azért hánytam, mert részeg vagyok, HANEM MERT A MOIRA TERHES!

Úgy röhögött mindenki, hogy alig kaptunk levegőt.

Aztán mi volt még? Hát sok sörösüveg tört, meg sok bor folyt, aztán volt egy pár helyes fiatalember, de igazából egyik sem ért el a szívemig. Aztán hazaindultam kettő körül, hazaértem élve. Reggel fel, indult a mókuskerék. Munka után egyből SCH, vágni mentem, Ildiékkel tali, kicsit vágtunk, de itthon akartam befejejezni, de ez a büdös rohadt tetü Avid baszakodik velem, és ez fáj, mert most kezdhetem előről, pedig bent már nagyon hasítottam, de ez egy szópató szoftver, és ez botrány.

Ja, még egy érdekesség, Misivel beszélőviszonyban voltunk ma, és igazából olyan volt, mint mindenek előtt, attól eltekintve, hogy - ha többet nem is - egy dolgot megtanultam ebből az egészből: Mihállyal sose kezdj, fiam!
Egyébként nagyon kedves volt.

Aztán hazaiszkoltam, de ez a kurrrrva Avid, mért nem megy már a halál eres bréjére vajon? Holnap még ezt be kell fejeznem, meg még egy olyan anyagot kell megvágnom, ami nincs is, mert nincs nyersanyag, állatira kreatívnak kell lennem, hogy összejöjjön.

Visszatérve a Baszógépre: olyan részeg volt és olyan kiábrándító.

Jól van, ha már ennyit írtam, itt már megérdemli mindenki, hogy nagyon érdektelent írjak, de például június első hétvégéig minden egyes hétvégém foglalt, de úgy, hogy péntek-szombat-vasárnap, ez valami hihetetlen. Csak győzzem anyagiakkal! Lesújtott rám is a válság! Csak még azt az eeeegy tornacipőt had vegyem meg léccciiiiiiiiiii!

Tanulságos este volt a mai. Meg az egész nap. Részletek holnap. De hogy ne mindig csak a mézes madzag legyen: amikor mindenki részeg, csak te vagy józan, akkor kibaszottul kiábrándítóak az emberek. Főleg a lányok, te jó ég! Annyira durva, hogy láttátok, olvastátok, hogy én se vagyok akármi, de ezek, bázzzmeg! Hihetetlen :D

Annyira jó volt ez a nap! Annyi sztori van, holnap beszartok! Vagy pénteken, mert kicsit el vagyok úszva, ezen a héten tévéadást szerkesztek, és alig állunk valahogy, és holnap vágni kell, mint a gépállat, el ne felejtsek vinyót vinni, holy shit, mert akkor cseszhetem!

Mindenkit megnyugtatok egyébként - és ez bizony a tanulsághoz köthető -, hogy Baszógép* többé fantázia szinten sem érdekel.

Szóval! Ugye Anyut nem rég műtötték, ezért még itthon van, egyem a kis szívét neki, és ahhoz, hogy ebben a hónapban kapjon fizetést, le kell adnia a táppénzes papírt, amiből egy van és mindörökké pótolhatatlan. Anyu megkért engömet, hogy ugorjak be vele a szomszédba, mert hogy a szomszéd lánya az Anyu kolléganője, aki majd beviszi a pappert a munkahelyre, és akkor jön a fizuka, lesz dőzsölés. De az életem árán is óvjam meg, és ha esetleg a szomszéd nincs otthon, hozzam vissza, és tegyem be a páncélba.

Erre mi az, ami akkor se sikerülne, ha fegyvert fognának a fejemhez, és kiabálnának velem artukulátlanul, hogy de a kurvaanyád, azért is megcsinálod!!!!! Na, mi? És mi az, amire csak és kizárólag Wendy Moira Angela Darling képes??? Na, hát elmondom én neked. Megyek le a lifttel, egyik kezemben a táskám, másikban egy üveg ásványvíz, harmadikban a kabátom, a negyedikben meg a telefonommal matatok, hogy a fülhallgatómat kibogozzam. A ötödik kezemben pedig ott az a bizonyos életmentő és életbevágóan fontos boríték a táppénzes papírral. Na, mit csinálok??? Na, mit?? Hát nem beleejtem a LIFTAKNÁBA????? Dehogynem! Annyira képtelen az egész, hogy röhögőgörcsöt kaptam, majd visszamentem a lakásba, bűnbánó arcot akartam vágni Anyunak, de nem bírtam, fuldokoltam a röhögéstől, aztán Anyu mérgesen nézett rám, de aztán ő se bírta, mert annyira lehetetlen ez az eglsz, hogy ilyen már tényleg nincs is! A valószínűtlenségi hajtómű most kurva messzire elvitt volna bennünket. Hát így élek: tudok, ha akarok.

Tegnap bementem SCH-be, hogy megvágjak egy yanyagot, sikerült is, már csak az exportálással volt egy kis para, de azt majd talán itthonról megoldom, de nagyon jó lenne heti egy anyagot megvágni, hogy ne essek ki a gyakorlatból. Váááág niiiii jóóóóó kokakóla. De úgy leszívta az energiáimat (amik gyakorlatilag nem is voltak, mert annak ellenére, hogy csütörtök estétől hétfő délutánig egy olyan laza 8 órát voltam összesen ébren, azért meg kell állapítanom, hogy betegen feküdni nem pihentető).


Ma Simonyi Konferencia. Utána meg afterparti. Az eddigi állás: az elsőn (2006) összejöttem Misivel, és a következő évben (2007) még mindig. A tavalyin meg Baszógéppel ismerkedtem meg, no, nem ám annyira, amennyire a neve predesztinálná. Lesz-e idei sírig tartó szerencsés? (nem mintha ezeket a kérdéseket komolyan tenném fel)

Isteneeeem, végre van kedvem a pasikkal foglalkozni és végre van kedvem pajkos álmokat szövögetni! Csodálatos!

A mai nap atomkemény volt, de holnap mondom csak el, lényeg, hogy nem voltam lázas, ám lúzer annál inkább, de mindezek eltörpülnek amellett, hogy Hanikám ma ciciből kapta a tejecskét!

Holnap ne felejtsek el rengeteg pénzt felvenni, ti meg ne felejtsétek el nézni a Simonyi Konferenciát a neten, és most szépen mindenki elnavigál IDE.

Tegnap gyakorta volt a testem hőmérséklete 38 fok fölött, ráadásul mindeközben megjött, és bár nincs túl jó énekhangom, ennek ellenére elég élethűen tudtam volna (az előző két megállapításból fakadóan) énekelni a Fekete vonat első nagy slágerét, ha tereskovásan provokatív akartam volna lenni.

Ezenkívül annyit szeretnék még elmondani (hogy szegény Dzsoni a mocsokban rohad), egyre jobban vagyok. Bár a torkom még fáiáj, de nem vészes annyira, hogy úgy érezzem, mindjárt megpusztulok. Holnap még nem megyek dolgozni, ám kedden már annál inkább, csak éppen a doktornéni szerdáig írt ki, úgyhogy kedden este be kell takarodnom hozzá, és csellel rá kell vennem, hogy ugyan máááááár, hát nem látja, milyen kis virgonc vagyok?

Mindeközben az új Quimbyket hallgatom, mert szeretem.

Végre jobb az életem, nem érzek súlyokat, nem érzek belül feszítő könnyeket. Ha Hanika végre jól lesz, akkor olyan boldog leszek, felemelkedem a talajról!

Addig pedig elmondom miket várok és mire gondolok:

Kedd: Simonyi Konferencia! Többek közt mert ott lesz egy-két férfiember, aki érdekel, de egyiksem nagyon megerőltetően, de legalább egy kicsit.

Csütörtök: BSS-ben adást szerkesztünk Ildivel meg Ákossal, ha minden úgy alakul, ahogy akarjuk, akkor überfaszányos adás elébe állunk!

Alien május elseje! Tabán!!!!

Május másodika! Az év születésnapi partija újra támad!

Május harmadika! Kvinbáj koncsertó!

Május 29! Pafe!

Július elseje! VOLT fesztivál! Ha bármi történik akárhogy, vagy esetleg bárhogy, de a legrosszabb esetben mondjuk ne adj' isten sehogy, én akkor is úgy ott leszek, hogy még ember nem volt ennyire sehol soha.

Hát egyelőre ennyi.

A jobb oldali mandulám annyira be van dagadva, hogy jobb profilból nagyjából úgy nézek ki, mint Torgyán doktor. ... és egyáltalán nem mellesleg annyira fáj, hogy ma reggel arra ébredtem, hogy sírok. De legalább most már csak hőemelkedésem van.

Egyébként meg mindjárt itt a születésnapom, és olyan kedvesek vagytok mindig, hogy megleptek valami aprósággal. De idén újítunk! Ebben az évben listáról választhattok nekem ajándékot. A listán nem fog túl sok tényező szerepelni. Konkrétan ezt kérem születésnapomra:

Íme!

Na, most megyek szundítani, már vagy másfél órája egy percet sem aludtam.

Nem sokára kivágom a saját mandulámat a testemből, mert annyira fáj, hogy megvakulok! Ráadásul ma nagyjából egyszer volt 38 fok alatt a testem hőmérséklete, ami cseppet sem vicces. Asszem közel a vég. Egész nap aludtam, feküdtem és nyögtem, miközben nyeltem a tabikat - és nagyon fáj nyelni - és hideg konyharuhával tekertem be a bokáim és a csuklóim, mert már nagyjából felforrt az agyvizem. Még soha életemben nem fájt így a torkom.

Igazi filmesen riadtam fel egy durva lázálomból, hogy mindent nekem kellett csinálni valami rendezvényszervező cégnél, esküvők, fesztiválok, és csak egy nagyon kicsi helyen tudtam forgolódni, mert különben megfagytam. 39,1! Hurrá!

Úgyhogy ma nem dolgozom, de voltam dokinéninél, és azt mondta, hogy lehet, hogy szerdáig nem is tudok majd menni, plusz, lehet, hogy ki kell venni a mandulámat! Igyekszem hétfőre felépülni, mert nem nagyon vicces a táppénz.

Ezenkívül ma van Stamina, amire van jegyem, és Karcsi és Andi vélhetőleg nem fog nélkülem elmenni, szóval az ő jegyüket is fizethetem ki, anélkül, hogy elmennék a partira :(

Betegség sucks.

Egyébként nem fogod elhinni, de megint álmodtam. Most a Kész átverésben szerepeltem. Az volt, hogy egyszer csak megyek be a rádióba, ül a helyemen egy régi rádiós, és látom, hogy megy a MI műsorunk. Én annyira zaklatott lettem, hogy csak leültem, mintha minden oké lenne, érdekesnek találtam, hogy hárman vezetünk műsort, de nem volt para. Kicsit visszafogottabb voltam a szokottnál. Csak az volt a gáz, hogy a zaklatottságom miatt az egész helyzet nagyon irreálisnak tűnt, a testemben folyamatosan szétáradó adrenalinmennyiség megtévesztett, és hirtelenjében azt hittem, hogy álmodom, és folyamatosan törlődött a memóriámból ez előző perc mindig. És mikor kijöttem, és levezettem úgy egy műsort, hogy konkrétan valaki ült a helyemen, akkor ott állt ennek az elbaszott tévésónak a stábja, hogy jaj, de édes vagy, és hogy végigcsináltad, frenetikus! És tapsoltak, mint egy hírónak, csak éppen én már az idegtől nem nagyon emlékeztem semmire, csak derengett, hogy valaki még volt bent, és hogy ez csak egy rossz álom volt, hát ennyi.

Senki ne tréfáljon meg, mert soha a geciben nem mehet adásba, és olyan pert akasztok mindenki nyakába, hogy a lába nem éri a földet! KÁPISI?

Egyébként lázas vagyok még, de nem vagyok már annyira szarul. A torkom persze pokolian fáj. És meghalt egy rokonom. Nem túl közeli, de azért rémületes.

Még valamit. Mikor meghallottam az egyik új Quimby dalban énekelt sort, konkrétan elkezdtem bőgni.
A sor a következő volt:

"nincs már az a pokol, ami engem megizzaszt"

Munka megvót, de már reggel éreztem a dögrovás-szagot, átjött Andika, főztem neki tonhalsalátát, nagyon tehetséges vagyok, de eközben nagyon fájt a torkom, meg alig láttam, de mondom, én vagyok az ügyeletes terminátor, hánehogymá.
Hát mondanom sem kell, hogy dehogynem.

Úgyhogy már hazafelé filózgattam a buszon, hogy megyek még egy kört, mert fájt az egész testem, fájt, ahogy hozzáért a bőrömhöz a ruha, fájt a fejem, fájtak a csontjaim, alig bírtam el a táskám (ami egyébként egészségesen is normális), aztán haza, 38+, faszom. Hívtam a főnökbácsit, hogy ugyan ájjájáj (egy levelet felkapott a vihar, ájjájjáj, lehet a szívben is zivartar), lehet kéne valakit beszedni a kispadról tarcsiba, mert ha reggel is van lázam, akkor nem szívesen mennék be azért, hogy mindenkit megfertőzzek (mondjuk senkihez nem nyúlok egy ujjal sem, esküszöm), és aztán engem verjenek pépesre. Én is szívesen megcsapkodnám a vírusgazda arcát péklapáttal. Nem nagyon éri meg anyagilag betegnek lenni. Hát még egészségügyileg!


De Hanikám minden nap jobban van! Remélem száz éves korig és tizenöt dédunokáig nem is lesz megállás!