2005. 03. 31. 23:39
Szupertitkos bejegyzés kettő
Szóval találkoztunk. A hősökön. Ott állt, gyönyörű volt és mosolygott. Tudom, hogy szerelmes belém, tudom, hogy ugyanúgy kész van, mint én. Az élet kemény. Az életben rengetek nagyon durva szakadék van. Ez egy ilyen dolog. Ha bele is halok, akkor se lesz jobb, vagy könnyebb se nekem, se neki, mert ez csak nehezebb lehet minden alkalommal, amikor csak látom. Szóval ott állt, és elindultunk hozzájuk. Mondtam neki, hogy én ma mindenkép lemegyek a Mélypontba. Jöhet velem, ha gondolja. Náluk ledobta a bringáját, közben találkoztunk a Milánnal (a Szürkecsaj csoptársa), aztán indultunk Mélypontba. Lent volt Balu, Bea, Ábra, Pinty, Petra, Ancs, Laura, Horkai, meg Szilvi. Bea azt mondta, hogy ilyen gyönyörű pasit még soha sem látott közelről, mint a Ricsi. Istenem, mindenki csak ezt látja benne. Tré. Pedig olyan lelke van, és úgy todott hozzám érni, hogy őrület. Kibaszottul jók voltunk együtt akkor!!! Együtt lélegeztünk, és igazi szerelem volt!! Az első perctől kezdve, hogy megcsókolt!! És tényleg az volt, hisz eltelt egy év, és még mindketten így gondoljuk!! És nem volt para kimondani, hogy "szeretlek", mert csak ránéztem és mást nem is lehetett mondani. Olyan természetes volt, minha csak levegőt vettem volna.
Szóval Mélypont. Nem volt semmi. Aztán hazaindultunk. Kész voltam. Írtam a Kedvesemnek, aki nagyon jó, hogy van nekem, mert segít józannak maradni, és ha másért nem is, miatta igyakszem a földön maradni. Ma nagyon jó volt vele, csak megbántottam, hogy nem nála alszom, és ez nem jó.
Aztán jöttünk hazafelé Ricsivel. A megállóban megölelt, fogta a kezem. Aztán jött a troli, és konstatáltuk, hogy kurvára nem lesz annak jó vége, ha mi együtt vagyunk ennél többet. Úgyhogy hazament és a bort nem ittuk meg. Majd talán máskor. Á, szenvedek, mint egy kuyta.
