Ja el is felejtettem mondani, hogy azóta is folyamatosan Nagyinál vagyok. Tanulgatok is. Érdekes a kommelmélet, én meg amúgyis különös, már-már perverz vágyakat érzek a beszéddel, a nyelvvel kapcsolatos tárgyak tanulása iránt. Olykor.
Szóval nem rossz ez a tantárgy, kurvára bejártam volna rá, de tudod mikor kelek fel hétfőn reggel 6kor? Ugye tudod? Hát ja.. Soha.

Csak rettenetesen rossz, hogy itt nem lehet csakúgy netezni, mint odahaza, és mikor épp tanulási válságban vagyok, és most nincs ám msn, meg azon Pintyi, Bazsi, Bogi, Karesz, Progi, Levi… meg mind az 50 ember, akik kicsit még jobban lefárasztanak, és azt mondják, fel a fejjel gyerek, nem lesz itt semmi para! Szóval nehéz az élet itt a Nagyinál!

Ja és láttam ma egy nagyon jó német filmet, az a címe asszem, hogy Adam & Eva, az EUROPAeuropa-n ment. És elgondolkozatott a megcsalás dologról. Sokat szoktam ezen gondolkodni. Vagyis konkrétan azon, hogy ha engem megcsalna valaki, és megtudnám, azt hiszem azonnal kalapkabát lenne, csak majd ha ilyen helyzetben leszek (ami azért persze ne legyen), akkor valószínűleg éppen szerelmes leszek, és nem leszek olyan kristálytisztán józan, ahogy azt kellene ilyenkor. Lényeg az, hogy biztos majd azt fogom gondolni, hogy megbocsátható a dolog… És mikor majd vissza akarja könyörögni magát, lehet, hogy el tudja majd hitetni velem, hogy ez az eset örökre megrémítette, mert megérezte, hogy milyen lenne nélkülem az élete.. meg bla bla bla.

És arra gondoltam, hogy valamiféle egyezséget kéne kötnünk nekünk embereknek. De előtte még egy gondolat. Nem vagyok minden esetben biztos abban, hogy aki egyszer megcsalta vagy megbántotta a másikat, az nem javítható. Szóval. Ennek függvényében (mert hiszem, hogy az ember tanulhat a saját hibáiból, ha van egy kis esze) olyan egyezséget kéne kössünk mindnyájunknak, nekünk párkapcsolat-barát földi halandóknak, hogy ha egyszer megcsaltak, és fájt irtózatosan, szó nélkül dobd ki az illetőt. Csapd rá az ajtót. Kapálózhat, amennyire csak akar, soha többé ne is állj vele szóba. Tanulni fog belőle. Ha igazán szeretett, rettenetesen fog szenvedni, a szenvedés pedig sok mindenre megtanítja az embert (A vad kovács, a szenvedés, fájdalmas pöröllyel döngöl engem” – sajnos nem jut eszembe tovább, de otthon leszek újra, becsszó utána nézek). Szóval. Ha neked többé nem is lesz hasznod abból, hogy ő egy életre megtanulta milyen egy meggondolatlan cselekedet miatt elveszteni a szerelmet, majd a következő szerelmét jobban megbecsüli. Na de hogy ebben mi az egyezség? Hát hogy ha mindenki ekképpen cselekszik majd, akkor a rengeteg cinkostársunk keze alól hosszú idő után sok kidobott hűtlen, erőszakos, goromba ember fog kikerülni, akik mind megtörnek, és örökre az eszükbe vésik, hogy nincs kegyetlenebb fájdalom, mikor az ember, akibe halálosan szerelmes vagy, otthagy a picsába, egy életre megtanítva arra, hogy mi a helyes és mi nem.
Most, józanul, úgy gondolom, hogy a srácnak, akibe szerelmes vagyok, egyszer lehet hibáznia. Csak egyszer. De utána már nem kap lehetőséget arra, hogy még egyszer hibázzon.
Egyszer asszem a Kovpeti mondta még Taksonyban ezeréve, hogy “Egyetlen egyszer bármit megtehetsz – következmények azok, amik megakadályoznak abban, hogy újra megtedd”.

De ugyanakkor meg.. Nem tudom… Szóval azt is el tudom képzelni, hogy utána tényleg megbánja az illető, és bizonyosan sokszor be kell majd bizonyítania, hogy megbánta a tettét, meg hogy nem fogja többször.. Csak mivel ismerem magam, tudom, hogy mondjuk sokáig próbál visszakapni, egy idő után belemennék talán, de akkor se bíznék meg benn azt hiszem, és folyton az orra alá dörgölném ha éppen haragszom majd rá valamiért.. Így meg semmi értelme folytatni. Szóval marad az egyezség. Mától. Ha megbántanak ocsmánymódon, ne hagyd magad. Jön majd jobb, akit már egyszer kidobtak egy ocsmányságért, és talán felméri a súlyát és ő majd nem fog ilyet tenni soha többé.

Micsoda beteges utópisztikus gondolat. De ez is csak olyan, amiken gondolkodik az ember magában, unalmas óráiban.