Na a tegnap!
mentem be stúdióba, aztán ott már jó volt a hangulat, jól szórakoztunk, meg néztük az adást. Aztán voltam bent vagy 5 percet, utána pedig sörözgettünk, meg dumáltunk, szóval baromi jó volt. Meg ott volt Zoz, akit igazán kedvelek. Aztán Miki mondta, hogy én a múltkor elküldtem a picsába, először asse tudtam mire gondol, aztán elmagyarázta, és kurvára szarul jött ki az egész, bocsánatot kértem tőle, de igaza van, mert tényleg fasz voltam. Aztán menni akartam haza, és el is köszöntem mindenkitől, aztán Zoz egyszercsak eltűnt, és felhívtam, hogy hova ment egy szó nélkül. Mondta, hogy már felment a szobájába. Mondtam neki, hogy tökjó lenne, ha lejönne. Lejött. Aztán egy kicsit dumáltunk a lépcső ficakban, aztán elbúcsúztunk, puszi puszi. Ez olyan fél4kor lehetett hajbalban. Aztán még pár percet bent voltam, hogy ne az utcán kelljen várnom az éjszakait. Egyszercsak hív Zoz, hogy a szobájukban most van egy üres ágy, és alhatnék náluk, ha gondolom. Hát először nem tudtam, hogy jó-e ez nekem, mert akor másnap tök soká keveredek haza. De aztán ott aludtam, persze külön ágyban. Aztán reggel fel, a többi két srác meg csak nézett, hogy ki ez a lányzó, de aranyosak voltak. Aztán haza, itthon aludtam, punnyadtam felváltva, aztán fel, és mentem talizni Andival, meg Karcsival meg Andrissal, hogy megyünk korizni. De félóra után elkezdett esni az a kurva eső, és visszaváltottunk cipőre. Aztán Andi megvette a Tankcsapdára a jegyet, a jó kurva szájukat, 4100 a sima álló legolcsóbb jegy, hát basszus, most először nem fogok elmenni, pedig soksok éve mindig mentem :(
Hát ennyi!
Szóval a mai napon nem jöttek ki jól a dolgok, kurva eső, minek esett!?
ja ma meg szabadtéri szülinapos buli lesz, szóval, bekaphatja az eső a faszt!
2006.05.19. 18:45 m01ra
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://m01ra.blog.hu/api/trackback/id/tr576360601
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.